Judit
3 °C
6 °C

Visszaesett a Fidesz a Mediánnál

2004.05.19. 08:10
Öt százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága az európai parlamenti választás előtt. Az ellenzéki párt még így is 13 százalékkal vezet a szocialisták előtt. Az Európai Parlamentbe a két nagy párt mellett az SZDSZ küldhet még képviselőt.
Alacsony részvétel várható az európai parlamenti választásokon - derült ki a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a pártot választó biztos szavazók 51 százaléka a Fideszt, 38 százaléka az MSZP-t támogatná. Az SZDSZ hét, az MDF három százalékon áll.

A korábbi hónapok méréseivel szemben jelentéktelenné vált a részvételi arány a választás kimenetele szempontjából. Eddig úgy tűnt, hogy az alacsonyabb részvétel a kormánypártoknak kedvez, májusra azonban kiegyenlítődött a két politikai oldal támogatóinak részvételi hajlandósága. Változás történt azonban a pártok támogatottsága - a Fidesz öt százalékponttal visszaesett, az MSZP-é két pontot emelkedett.

A Medián mérése szerint a választásra jogosultak alig negyvenhárom százaléka biztos pártválasztásában és jelezte biztosra részvételi szándékát is.

A közvélemény-kutató május 7-10. között, a magyar felnőtt lakosságot reprezentáló 1200 ember megkérdezésével készítette felmérését. A minta hibáit súlyozással korrigálták, így az pontosan tükrözi a felnőtt lakosság településtípus, kor, nem és iskolai végzettség szerinti összetételét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.