Natália
-3 °C
7 °C

Feszültségek a bővítés évében

Mozgalmas, sőt egészen vérgőzös is lehet első évünk az Európai Unióban, amelyre 2004-ben nyomasztó feladatok várnak: össze kell szedegetni az alkotmányozás széthullott darabjait, neki kell állni a következő hétéves költségvetés rutinszerűen kataklizmaszerű, mégis kisstílű vitájának, választások lesznek állami és közösségi szinten - ráadásul jövünk mi.
Ezek közül elvileg a költségvetési vita a legtisztább: rendszeresen sort kerítenek rá már a kezdetek óta. Az Uniónak van egy hétéves keretköltségvetése, ami 2006-ban kifut, és már most el kell kezdeni az új vitáját. Ez jellemzően heves és hangos, hiszen pénzről van szó - évente körülbelül 100 milliárd euróról. (Ami egyébként nem olyan sok, az uniós GDP körülbelül 1 százaléka. Az amerikai szövetségi költségvetés ennek több mint harmincszorosa. Európában az államok költik a pénzt.) A vita ezúttal valószínűleg még az utolsónál is rémesebb lesz, két okból.

Az egyik evidens: a bővítés. Az EU-nak május 1-től 25 tagja van, ami önmagában is megnehezíti a döntéshozatalt, különösen, hogy a hétéves költségvetési vitában minden államnak vétója van. Ráadásul az új tagállamok többsége nem valami gazdag, és nagyon keményen fognak küzdeni, hogy minél több pénzügyi támogatást kapjanak. Külön figyeljünk majd Lengyelországra: ez az állam, noha még csak megfigyelői tagsággal rendelkezik, már komoly reputációra tett szert elképesztő arroganciájával és makacsságával. A lengyel parlamentben kisebbségbe szorult és ezért a kompromisszumra strukturálisan képtelen Leszek Miller kormánya a "nem" szócska mechanikus és repetitív ismételgetésével még az uniós "rosszfiú" Spanyolország komoly elismerését is kivívta az elmúlt fél évben.

A másik ok az alkotmány. Ez az a téma, ami nem volt annyira belekalkulálva a 2004-es balhénaptárba, de most a legaggasztóbbak egyike. Az uniós vezetők decemberi csúcstalálkozójukon nem tudtak megegyezni az új alapszerződésről. A költségvetés szempontjából ez azért baj, mert az alkotmányos vita összekeveredhet a költségvetés vitájával. Pár nettó befizető tagállam, főleg a németek, már be is fenyegettek párszor a lengyeleknek és spanyoloknak (az alkotmányos vita fő kerékkötőinek), hogy ha nem vesznek vissza, akkor komoly pénzektől eshetnek el 2006 után.

A költségvetési vitának 2004 mindenesetre csak az első éve, az áthúzódik majd 2005-re is. Az új büdzsé 2007. január 1-vel lép életbe és hét évre előre határozza meg a kiadási és bevételi keretszámokat. A kulcskérdés az lesz, hogy mekkora legyen a kiadási oldal legfelső határa. Jelenleg az uniós összjövedelem 1,24 százaléka, de a nettó befizetők ezt le akarják nyomni 1 százalékra. Brüsszel és mások (a költségvetés nyertesei) szerint ez maflaság. A "kiadáscsökkentő párt" legelszántabb tagja a gazdasági nehézségekkel küzdő Németország, ami már egyébként is unja, hogy az EU fejőstehenének tekintik. A másik oldalon a szegényebbek vannak, például Spanyolország és Lengyelország.

Alkotmány

Egy pillanatra visszatérve az alkotmányra: ez több, mint irritáló tényező. Az egész alkotmányozásra jórészt azért volt szükség, mert a jelenleg érvényben lévő uniós alapszerződésekkel nem biztos, hogy az Unió működőképes marad a bővítés után is. Az EU intézményeit nem 25 tagra szabták. Már 15-tel sem működnek túl jól. Az új alapszerződést (alkotmányt), ami némileg modernizálná a gépezetet, előbb-utóbb mindenképpen el kell fogadni.

Mikor? Ideális esetben idén, de sokan már most arról beszélnek, hogy inkább 2005-ben. A költségvetési vita felhevülésével ez elvileg csak nehezebb lesz, bár az is lehet, hogy nem: vannak, akik szerint éppen a két kérdés összekapcsolása, egyfajta csereeszközként való használata vezethet el a megoldáshoz. Az EU-ban, mint minden diplomáciai fórumon, nagy hagyománya van az "én engedek ebből, ha te engedsz abból" szórakoztató, de gyakran effektív módszerének.

Ki lesz az Európai Bizottság következő elnöke?
A jelenlegi elnök, az olasz Romano Prodi kedves ember, de kevesek szerint volt jó választás. Tekintélye nemigen van, alig beszél nyelveket, ráadásul egy ideje jobban érdekli az olasz belpolitika (ahova várhatóan visszatér), mint az európai. Helyette erősebb elnök kellene, de nem sokkal: a tagállamok vezetői azt sem szeretik, ha a Bizottság elnöke túl aktív és önálló.

Kicsit még korai komolyan spekulálni arról, hogy ki ér majd célba, de pár név már kering. Az egyik Jean-Claude Junckeré, a luxemburgi kormányfőé. Luxemburg már adott két bizottsági elnököt, az ottaniak hagyományosan jól kvalifikáltak erre a szerepre: elszánt integrációpártiak, három nyelvet is beszélnek alapból, alapító tagok és miniállamként gyakorlatilag nincsenek nemzeti érdekeik. Juncker maga régi motoros, a legrégebben hivatalban lévő európai miniszterelnök. A luxemburgihoz hasonló érvek szólnak a másik emlegetett ember, Guy Verhofstadt belga miniszterelnök mellett is. Ő ugyan elég jó pozícióban van otthon is, lévén nemrég nyert választást.

A harmadik jelölt, aki szóba került, a most leköszönő Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnök. Ő 2003 első félévében az Unió soros elnöke volt, meglehetős magabiztossággal és érthetetlen nyugalommal kormányozva keresztül a közösséget olyan viharokon, mint az iraki háború. Szimitisszel kapcsolatban az a konszenzus alakult ki, hogy komoly ember, és márciustól biztosan nem lesz állása. Rutinszerűen elhangzik a volt holland kormányfő, Wim Kok neve, ahogy a jelenlegi agrárbiztos Franz Fischleré is. A finn parlament elnöke, Paavo Lippanen pedig őszintén megmondta, hogy bizottsági elnök akar lenni.

Választások

Hab a tortán, hogy lassan véget ér az ötéves jogalkotó ciklus. Britannia kivételével az összes államban négyéves a politikai ciklus, de közösségi szinten öt. Júniusban európai parlamenti (EP) választásokat kell tartani, novemberben pedig lejár az Európai Bizottság (a "kormány") mandátuma: új elnököt kell választani (ez a tagállamok vezetőinek a dolga). Ezek egyébként önmagukban nem olyan földrengésszerű események: az EP összetételének nincsenek messzire ható politikai következményei, az új Bizottságról pedig úgyis csak később derül ki, hogy milyen. Az átállás idejére megakad viszont a munka: a jelenlegi Bizottság már most is picit béna kacsa (bár ebben annak is szerepe van, hogy Romano Prodit szinte senki nem veszi komolyan).

Nagyobb gondot jelenthetnek az állami választások, amelyek áttételesen az EU-ban is éreztetik hatásukat. A legfontosabb ezek közül a kulcsállamnak tekintett Spanyolországban lesz, tavasszal. José Maria Aznar, a spanyolok agresszív, de legalább következetes erős embere leköszön. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy pártja, a jobboldali Néppárt megnyeri-e a választásokat. De a politikai bizonytalanság könnyen megmutatkozhat abban, hogy Madrid hogyan viselkedik a költségvetési és alkotmányos vitában. Ezeknek egyébként hagyományosan az egyik legtökösebb és legirritálóbb résztvevője.

Bővítés

Rossz hír, hogy a tagállamok közti bizalom és jóindulat az elmúlt év különböző vitái (Irak, alkotmány, az eurózóna pénzügyei) miatt mélyponton van. Az integráció nyomós ügyei iránti őszinte lelkesedés és áldozatkészség elég kevés államot jellemez éppen, a közvélemény nagyobb része pedig még ennyire sincs oda. Ez vonatkozik az újakra is, és a rosszkedv mindenre rányomja majd a bélyegét. Az Unió intézményrendszerét pedig a végletekig terheli majd a megnövekedett taglétszám.

Mindennek a kellős közepén megérkezik tíz új tagállam. Számukra nem lesz teljesen ismeretlen a helyzet, hála a megfigyelői rendszernek: már egy éve részt veszünk a fontosabb intézmények munkájában, noha szavazati jog nélkül. A magyar közösségi és állami képviselők tudni fogják, hogy hova kerültek és mi van, bár az még nem teljesen biztos, hogy száz százalékosan is fognak majd szerepelni. Megjósolható, hogy némi tanulóidőre és rutinra szükség lesz, hogy az ország rájöjjön, pontosan hogyan is kell kezelni a rendszert (lásd még a keretes írást). De a költségvetési vita, az alkotmányozás, a választások és persze az új Európai Bizottság (ahol már lesz magyar, lengyel stb. tag is) majd megedzi őket.

A támogatások
A legérdekesebb kérdések egyike természetesen az, hogy hogyan fog profitálni Magyarország az uniós támogatásokból tagsága első évében. Mivel a költségvetési időszakból már csak három év van hátra (2004, 2005 és 2006), csak erre az időszakra van eldöntve, hogy mennyi támogatásban részesülünk majd. Az biztos, hogy több pénzt kapunk majd, mint amennyi befizetünk. Legalábbis elvben: az uniós költségvetésben ugyanis nem tényleges kifizetések, hanem csak kötelezettségvállalások szerepelnek. Ez azért van, mert a ténylegesen elköltött (megpályázott és felvett) pénzek mennyiségre rajtunk is múlik: a hazai intézményrendszeren, a pályázatírási kedven és készségen stb. Ezekről egyelőre nem lehet túl sok jót mondani, felkészülésünket ebben a tekintetben kritizálta az utolsó uniós országjelentés is. Fontos leszögezni, hogy ez normális: a tapasztalat azt mutatja, hogy az újonnan csatlakozó országoknak ritkán megy túl jól a támogatások felvétele és elköltése. Bele kell jönni és ez évekig is eltarthat. Ráadásul a támogatásokat az EU fokozatosan növeli majd: emlékezetes, hogy a közvetlen agrártámogatásoknak például csak a negyedét kapja meg majd az ország az első évben. A 2004-ik év végén hozott mérleg ezért semmi esetre sem tekinthető majd teljesen objektívnek és irányadónak.