Mária
-7 °C
3 °C

Kártérítés jár a boldogtalan üdülésért

2003.11.19. 07:54
Az örömtelen utazásért kártérítés jár a turistának - ez az Európai Bíróság álláspontja, amelyet májustól a magyar joggyakorlatban is érvényesíteni fognak. Egy osztrák család azért perelt, mert török útja alatt gyermekük szalmonella-fertőzést kapott, és így a família nem élvezhette a nyaralást. Ezért a túrát szervező cég köteles az utasokat pénzbeli kártérítésben részesíteni - állapította meg a bíróság precedensértékű ítéletében.
Az eset, amelynek kapcsán az állásfoglalást az Európai Bíróság megfogalmazta, mindennaposnak mondható - írja szerdai számában a Népszabadság. Egy osztrák család kéthetes törökországi nyaralásra fizetett be all inclusive jelleggel - elvileg tehát ételt, italt csakis ott fogyasztott -, és a 12 éves gyerek szalmonellás fertőzést kapott. Ápolásra szorult, és így a família nem élvezhette kellően a nyaralást. Ezért a túrát szervező cég köteles az utasokat nem vagyoni természetű kárukért pénzbeli kártérítésben részesíteni - állapította meg a bíróság precedensértékű ítéletében.

Legyen az utazásszervező körültekintő

A döntést bizonyára nehezményezi a fertőzésben ártatlannak vélhető túraszervező és a többi, hasonló kockázatnak kitett idegenforgalmi cég. Képesek egyáltalán a hasonló eseteket megelőzni? Salamon András ügyvéd, aki tagja az Európai Bizottság mellett működő turisztikai jogi testületnek, a Népszabadságnak azt mondta: a védekezés egyszerű. Legyen az utazásszervező kellően körültekintő a szálláshely megválasztásában. Ha ez esetleg mégsem sikerül neki, akkor kénytelen vállalni a következményeket.

Salamon állítja, ha 2004 májusa után történik a több médiumot is megjárt, viszonylag széles körben ismert hazai eset, akkor kártérítés illetné meg azt a fiatal párt is, akit nem a kiválasztott és megrendelt külföldi szállodában helyezett el a magyar utazásszervező. Az utasokat ugyanis közös élmény köti a kért hotelhez - ott ismerkedtek meg -, és mivel nem lakhattak az emlékezetes helyen, csökkent az utazásban lelhető örömük. Még akkor is járna nekik a részvételi díj egy része plusz a nem vagyoni kártérítés, ha elfogadták a másik hotelre szóló ajánlatot.

Az Európai Bíróság állásfoglalása csak elvi jellegű, a kártérítés összegét a nemzeti bíróságok határozzák meg. A jelenlegi tagországokban a gyakorlat nem egységes. Nem vagyoni kárért Portugáliában a részvételi díj ötszörösét, Írországban a háromszorosát szokták megítélni.

Ügyeskedő utasoknak

Volt olyan utazásiiroda-vezető - írja a Népszabadság -, aki nem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni, mondván, felháborítónak tartja, hogy ötleteket adnak néhány ügyeskedni próbáló utasnak, és kiragadott példákkal riogatják az utazási irodákat.