Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Vonulás, lacikonyha, éhhalál

2004.05.01. 15:17
Az Index riporterei végig akarták kóstolni az európai nemzetek konyháit a budapesti rakparton, hogy jóllakottan mindenféle következtetéseket vonjanak le a litván főtt fokhagymás medvefejből, a ciprusi lávakövön sült napszemüvegárusból és a többi nemzeti csemegéből. A helyszínen azonban jött az eurokonform arcra esés: a gasztronomiai kaland végére kis híján éhen haltunk. Gazdagodtunk viszont több értékes megfigyeléssel, mint például hogy a szlovák huszároknak van a legfaszább napszemüvegük a világon. Olvassa el kínjainkat.
Alig hasadt meg az első európai hajnal a Margit- és Lánchíd, illetve a két rakpart által alkotott téglalap felett, az Index gasztronómiai riporterei már a Duna-parton ólálkodtak, hogy gyors, villásreggelinek álcázott tesztelés után a gyomornedvek szemszögéből értékeljék az első közös európai napot. Vajon nyerünk a lett céklalevessel, vagy orientálódjunk a germán bratwurst felé? Nemzetek feletti oldalas vagy öntudatos portugál kacsasült, amely föderalista alapon kapcsolódik a szlovák knédlihez?

Tekintse meg képeinket!
Megannyi kérdés, de a rakparton mégsem hedonista ételparádét találtunk, hanem a BNV-k és Utazás Kiállítások prospektusgyűjtős-relikviavadászós hangulatát, szabadtéri változatban. A nemzeti bódék szinte egyformák: a kicsiny kutricák belsejét a fogorvosi rendelőkből és utazási irodákból ismerős poszterek borítják, a pultokon értelmetlen prospektusok + némi szóróajándék a hordákban támadó bennszülöttek megfékezésére.

A lett bódénál kezdtünk, ahol egy mosolygós lett csaj gyülmöcskenyér-falatkákkal kínál. A balti édesség annak a szamojéd bölcsességnek a plasztikus sütőipari megfogalmazása, miszerint az élet olyan, mint egy marha savanyú rozskenyér, amit csak néha dob fel egy kisebb mazsola vagy kandírozott akármi, de az se nagyon. Mást nem lehet enni, látni is csak néhány mázas köcsögöt meg egy Dévai Nagy Kamilla-fejpántos lett fiatalembert.

A szomszédos francia standon kemény, olcsó cukorka, sok kérdőív és néhány hervadt tulipán várja a frankofileket. Egy alkalmazott a magvetők ősi mozdulatával gombostűfejnyi Cora-cukorkákat szór az emberek közé. A lengyelek jobb fejek, ők elhoztak egy kedélyes népi zenekart, mókás kerek kalapban, akik legalább zenélnek és bónuszként lengyelül énekelnek. A kóstoló pedig füstölt sajt, az ízes, de brutálisan sós fajtából. A lelazult németek két ipari csúcsterméken keresztül mutatják meg, hogy mire vitték: kitettek egy Audi TT coupét és - hogy a gasztronómiai riportereknek is kedvezzenek - rengeteg Haribo gumimacit. Utóbbiakat meg szabad enni.

A bódék látványnak jelentéktelenek, viszont nem kínálnak ennivalót, a kötelező minifalatkákat leszámítva. Viszont mindegyik mellett van egy jó nagy lacikonyha. Akkor miért hívják ezt az egészet népek konyhájának? A rejtély hamar megoldódik: minden sütödében egy nemzet egy vagy kétfajta ételét is meg lehet venni a klasszikus kolbászok és flekkenek mellett. Egyelőre azonban nincs meleg étel, majd dél körül lesz, így kicsit körbenézünk, hogyan mulat a magyar, ha százezres tömegben kieresztik az utcára.

Fű a Duna felett

Utunk a fűvel borított Szabadság hídhoz vezet, amelyet első pillantásra arra használnak a felvonulók, hogy nagy tömegben Budáról Pestre, illetve Pestről Budára áramoljanak. Az igazán bátraknak azonban kiderül, hogy a híd közepén üres térségek vannak, ahol a népek az EU tiszteletére üldögélnek, miközben Till Attila körbehordozza tekintetét megvalósult ötletén. Az összhatást szerencsére egyetlen hatalmas méretűvé nagyított sportoló képe sem zavarja meg, a gyeptéglákon pedig nem nagyon lehet mit elrontani, tehát zavartalanul élvezhejük az EU-t egy kellemes órán keresztül.

Vonul a nemzet

Egyre éhesebben, bár derűs hangulatban kóválygunk a városban. Azazhogy vonulunk, mert a csatlakozási népünnepély gyakorlatilag másból sem áll, mint lassabb-gyorsabb vonulásból. Úgy néz ki, hogy ha többszázezer magyart kieresztenek az utcára, hogy illedelmes keretek között csinálhatnak bármit, akkor vonulni kezdenek. Néha megállnak egy-egy mutatványnál, de a szervezők ezúttal nem halmozták el a nézőket mutatványokkal. A budai rakparton például az öttagú lengyel vonósbanda volt a messze legnépszerűbb látványelem. Az embereket ez azonban láthatólag nem zavarja, ők nem álldogálni akarnak, meg heverészni meg szájat tátani, meg zenét hallgatni cél és értelem nélkül, hanem oldott léptekkel vonulva megtenni legalább 12 kilométert.

Megint enni próbálunk

Klikk a képre!
A Népek Konyhájának budai régiójába pont olyan állapotban érkezünk vissza, mint amilyennek a csatlakozóktól rettegő tagországok a kelet-európaiakat elképzelik: farkaséhesen és mindenre elszánva. Készek lettünk volna zöldkártyát hamisítani egy fish and chips-ért, minimálbér alatt munkát vállalni egy francia hagymalevesért, vagy akár EU-s munkanélküli segélyért folyamodni tálnyi cseh knédliért.

Egyedül a sorstársakra nem voltunk felkészülve, a tűző napon átláthatatlan rendben sorban állókra, akik, ha nem prospektusokat gyűjtöttek nejlonszatyorba, akkor a népek konyhájába szerették volna betenni a lábukat, vagy legalább beszorítani a lábfejet a résnyire nyitott ajtónyílásba.

A hemzsegésen túl a menüt sikerül kibogarászni, a vásárlás teljesen reménytelennek tűnt. Kiderült, hogy a belgák nemzeti eledele a borinage-i zöldborsóleves, a sült kolbász, a saslik és a hamburger. Az írek irish stew mellett a jellegzetes ír sült kolbásszal, a zöld dombokon nevelt saslikkal és a kelta hamburgerrel szeretnék megismertetni a magyar népet. A szlovének viszont a jota és a ricset mellett a sült kolbászt, a saslikot és a hamburgert vonultatják fel a sátrukban. Vagyis a lacikonyhák kínálatából egészen nehéz kibogarászni az egyszem "nemzeti fogást", ami a legtöbb helyen amúgy is hamar elfogyott.

Egy standon először úgy olvassuk, hogy a lettek nemzeti étele az Orly csirke, aztán kiderül, hogy mégsem, de mindegy is, mert itt sem lehet hozzáférni a pulthoz.

Megzavarodva a legrövidebb sorhoz hátrálunk, ahol egy Nike feliratú pólóba és rövidnadrágba öltözött úr étel helyett aláíróívet tol elénk. A határon túli magyarok kettős állampolgársága érdekében kellene felvezetni nevünket, személyi számunkat és lakcímünket egy fénymásolt ívre. "Ez lesz itt a magyarság közjogi egyesítése" - vázol fel fényes jövőt a bajuszos, de mi már csak főétel-köret viszonylatban vagyunk képesek gondolkodni, így elmenekülünk. Közben sms érkezik Róberttől, akit megkértünk, hogy írjon rövid ételkritikát, ha sikerül hozzájutnia egy nemzeti fogáshoz a rakparton. Lánchíd sörözö, pizzás melegszenya, igazi törzsökös hungarikum áll az üzenetben. A szemünkben gonosz fény villan és elvonulunk egy gyors hamburgerezésre.