Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Hónapokat csúszhat a döntés Románia és Bulgária csatlakozásáról

2006.05.09. 11:32
A május közepére tervezett döntés Románia és Bulgária EU-csatlakozásáról akár öt hónapot is késhet. Az országok így elméletben újabb reformokat indíthatnak el, és az Európai Bizottságnak is több ideje jut felkészültségük vizsgálatára. A balkáni államoknak legrosszabb esetben 2008-ig kell várniuk.

A Bulgária és Románia európai uniós csatlakozásának időpontjáról határozó döntés több hónappal való elhalasztását fontolgatja az Európai Bizottság, közölte kedden a testület egyik névtelenül nyilatkozó illetékese. "Az egyik lehetőség, ami szóba jöhet, hogy vagy Bulgáriának, vagy Romániának, vagy mindkét országnak több időt biztosítunk a fölkészülésre, mielőtt elkészítenénk az ajánlást" - mondta a neve elhallgatását kérő illetékes.

A menetrend szerint az Európai Bizottság május 16-án teszi közzé jelentését, amelyben megállapítja, hogy a két balkáni állam elég érett-e ahhoz, hogy csatlakozzon a huszonötökhöz 2007-ben. Sajtójelentésekre hivatkozva az EU Observer közölte, hogy Jose Barroso elnök a döntés elhalasztása mellett foglalt állást, így a határozat akár öt hónapot is késhet. A Financial Times szerint őszig kiderülhet, hogy a két ország meg tud-e birkózni a kulcsfontosságú problémákkal.

Szófia és Bukarest ugyan aláírta már a csatlakozási okmányokat, ám a szerződésben szerepel egy kitétel, miszerint bármelyik ország - 2007-re tervezett - belépése egy évvel elhalasztható, ha a közösség úgy ítéli meg, hogy a jelentkező nem elég fölkészült.

Nagy Krisztina, az Európai Bizottság bővítési ügyekben illetékes szóvivője nem volt hajlandó érdemben kommentálni az értesülést. "Egyelőre nem született döntés" - mondta.

Elemzők úgy látják, a román és a bolgár csatlakozás időpontjára javaslatot megfogalmazó bizottsági ajánlás elhalasztása rákényszerítheti a két jelölt országot arra, hogy minél több reformot hajtson végre még az idén. Másfelől viszont az idő rövidsége megnehezíthetné a román és a bolgár csatlakozási szerződés tagállami ratifikálását, ha a bizottság végül mégis 2007-es belépést javasolna.

Románia és Bulgária számára mindenekelőtt a burjánzó korrupció, a szervezett bűnözés, valamint a gyenge lábakon álló közigazgatás és igazságszolgáltatás jelenti az EU-csatlakozás akadályát. Olli Rehn bővítési biztos nemrégiben méltatta a Románia által a kívánt reformok terén elért haladást, ám tartózkodóbban nyilatkozott Bulgáriáról.