Mit gondolnak az amerikaiak az EU-ról?
További Eurologus cikkek
- Majdnem 20 százalékkal csökkent a GDP Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban
- 30 ezer betegnek juttat koronavírus-gyógyszert az EU
- Az EP jelenlegi formájában megvétózza a tagállamok alkuját, az egyik ok a jogállamiság
- EU-s költségvetésről, jogállamiságról vitatkoztak az EP-ben: elégedetlenek a képviselők
- Az EP nem ért egyet a költségvetési alku jogállamisági részével és a forráscsökkentésekkel
Legfrissebb híreink
- A Pentagon megerősítette, hogy átadták a szuperfegyvereket Ukrajnának
- Öt lehetséges forgatóköny Oroszország jövőjéről
- Nyomozást indítottak egy német politikus ellen orosz kenőpénz elfogadása miatt
- A spanyol miniszterelnök a felesége miatt távozhat a kormány éléről
- Lemondott a lengyel kulturális miniszter, Bartlomiej Sienkiewicz, hogy induljon az EP-választáson
- Meghalt Frank Field, volt munkáspárti miniszter
- David Pressman a kormány békejavaslatát bírálta
- Izrael ismét arra készül, hogy megtámadja Rafah városát
- Magyar Péter hangfelvétele miatt blokkolhatják újra a Magyarországnak járó uniós pénzeket
- Kirepült egy Boeing 737-es repülőgép futóműve felszállás közben
Egy amerikai átlagember alig tud valamit az EU-ról, és ez túlságosan nem is zavarja. Ebben mellesleg nem különbözik túlságosan egy magyar állampolgártól. Budapesten sem fagyott le az internet a túlterheléstől, amikor Jean-Claude Junckert választották meg az Európai Bizottság új elnökének. A kérdés inkább úgy vetődik fel, hogy a szövetségi kormányszervekben, a körülöttük nyüzsgő washingtoni kutatószférában dolgozók, illetve az egyetemi szakemberek mit gondolnak az EU-ról.
Ebben az elitista politikai közegben sokkal inkább az számít, hogy az EU milyen terítésben jelenik meg az amerikai politikában. Mi miatt lehet fontos az Unió az Egyesült Államoknak? Miért kéne Washingtonban valakinek odafigyelni az EU-ra?
Pár éve a válasz világos volt: az amerikaiak szinte semmi figyelmet nem szenteltek az EU-nak. Az EU tagállamai egy körülményes és végül kudarcba fulladó európai alkotmányozási folyamat után kínkeservvel elfogadták a Lisszaboni Szerződést. Rögtön ezután minden figyelmüket az euróválság megoldásának szentelték. Ezek a politikai és gazdasági lépések azonban európai belügyeknek számítottak – Obama elnök az úgynevezett ázsiai fordulatra koncentrált, Európára nem sok időt fordított. Mivel az amerikaiakat az uniós belharcok közvetlenül nem érintették, hagyták, hogy az EU ezeket a klubon belüli edzőmeccseket úgy bonyolítsa le, ahogy akarja.
Keleten az oroszok...
Az érdektelenség az utóbbi két évben gyökeresen megváltozott. Nem állíthatjuk, hogy az egész amerikai politikai réteg egységes véleménnyel lenne az EU-ról. De általában elmondható, hogy ma már nem semleges közönnyel, hanem mély nyugtalansággal követik Washingtonban az uniós történéseket.
Az amerikaiak aggasztónak tartják, hogy az EU perifériáján ismét felmerült a nyílt háború lehetősége, Közép- és Kelet-Európában több helyen is demokratikus visszarendeződés zajlik, Nyugat-Európában pedig a szélsőséges pártok páratlan választási sikereket értek el. Ezek a folyamatok ráadásul tétmeccsek: a kimenetelük korántsem mindegy az amerikaiak számára.
Példának ott van Ukrajna. A tavalyi kijevi tüntetések kirobbantó oka Viktor Janukovics elnöknek az EU–Ukrajna társulási szerződéstől való hirtelen visszatáncolása volt. Az ukrán tüntetők ezután uniós zászlókat lengetve vonultak ki a Majdan térre. Az amerikaiak szemében tehát az EU-nak fontos szerepe lett volna a politikai krízis megoldásában is. Ebben nagyot csalódtak – az általános megítélés szerint az EU beavatkozása lassú, óvatos és határozatlan volt. Ezt talán Victoria Nuland európai ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes fogalmazta meg a legtömörebben, a YouTube-on kiszivárogtatott „fuck the EU” mondatával.
Mikor az ukrán válságot kihasználva az oroszok bevonultak a Krímbe, az Egyesült Államok szemszögéből a transzatlanti kapcsolatok egyik alappillére ingott meg. Washingtonban az EU legnagyobb értéke mindig abban rejlett, hogy ellehetetlenítette a háborút a kontinensen. Mivel az amerikaiak a huszadik század folyamán kétszer is rákényszerültek, hogy beavatkozzanak nagy európai háborúkba, az Unió békefenntartó szerepe amerikai érdekeket is szolgál. Biztonságpolitikai szempontból az EU és határvidéke tizenöt éve nyugalmas, már-már unalmas térség volt – és ennek mindenki örült. De a Krímben és Kelet-Ukrajnában zajló harcok megkérdőjelezték azt a feltételezést, hogy az Unió és közvetlen szomszédsága örökké békés is marad.
...nyugaton a nácik
Nyugat-Európát sem tartja az Egyesült Államok problémamentesnek. Washingtonban sem kerülte el az elemzők figyelmét, hogy a májusi EP-választások során Dániában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban is szélsőjobboldali vagy euroszkeptikus pártok nyerték el a legtöbb szavazatot, valamint hogy Görögországból és Németországból kimondottan neonáci képviselők is bekerültek az Európai Parlamentbe.
A választások eredményét a CNN „földrengésnek” nevezte. Az amerikai kétpártrendszerhez szokott elemzők számára az ilyenfajta radikális elemek parlamenti jelenléte érthető módon még szokatlanabb és ijesztőbb. Úgy értelmezik, mintha az EU demokratikus standionjába egyszer csak egy rakás huligánt engedtek volna be. És mivel az európai választásokon ezek a pártok jobban szerepeltek, mint a nemzeti szinten, itt is úgy fest, hogy az EU inkább a gondok forrása, mint a megoldás része.
...és köztük sorvad a demokrácia
A nyugtalanságot csak fokozza, hogy az amerikaiak Kelet- és Közép-Európában (talán Lengyelország kivételével) a kilencvenes években kialakult demokratikus rendszerek megingását tapasztalják. Leginkább Magyarország példáját említve mind a demokrata, mind a republikánus oldalon egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, melyek a térség demokratikus berendezkedését féltik. Mivel az Egyesült Államok eddig megbízhatóan támaszkodhatott a térség Amerika-barát kormányaira, ez szintén egy külpolitikai problémát jelent.
A vélt vagy valós demokratikus visszarendeződés miatt az amerikaiak ráadásul erősen bírálják az Uniót is. Úgy gondolják, hogy az európai klub tagjainak kéne az új, keleti csapattársaik szalonképtelenebb magatartását kikényszeríteni. A washingtoni közbeszéd hangulatát általában jól tükröző Foreign Affairs folyóirat egy cikke azt rója fel az EU-nak, hogy képtelen a rendelkezésére álló jogi eszközökkel megvédeni értékeit a demokráciát erodáló kelet-európai kormányokkal szemben.
Feltámadt lidércek
Egyszóval amerikai szemszögből Európa ismét egy problémás területté kezd visszafejlődni. Keleten az oroszok nyomásgyakorlásától és a hagyományos háborúk visszatérésétől tartanak. Nyugaton a szélsőjobboldali politikai ideológiák erősödése nyugtalanító. Amerika hagyományos európai lidércei – az „orosz komcsik”, és a „német nácik” – feltámadni látszanak. És e két történelmi veszély között fekvő (az amerikaiak által a legkitartóbb szövetségesek közé sorolt) közép- és kelet-európai országok demokratikus-liberális alapjai is inogni látszanak.
Amerika akkor elégedett az Európai Unióval, ha nem kell vele foglalkoznia. Amennyiben az EU képes kezelni az európai kontinens gazdasági, politikai és védelmi problémáit, ez nagy terhet vesz le az Egyesült Államok válláról. A jelen pillanatban viszont Washingtonban az a konszenzus, hogy erre az EU képtelen.
A cikk szerzője Rédei Lőrinc, aki három évig dolgozott Brüsszelben uniós intézményeknél, jelenleg politikatudományt és uniós ismereteket tanít a Texasi Egyetemen.
Rovataink a Facebookon