Navracsics Tibor a brüsszeli nagypolitikai alku része

2014.10.07. 16:34
Navracsics Tibort elsősorban a magyar kormány korábbi tevékenysége miatt tanácsolta el az EP szakbizottság az oktatási, kultúrális és uniós polgársággal foglalkozó tárcától. No meg azért, mert a magyar jelölt ideális túsz az Európai Parlamenten belül folyó csatározáshoz mindkét politikai oldal számára.

A múlt szerdai meghallgatáson is egyértelműen látszott: a Fidesz delegációt is magába foglaló Európai Néppárt képviselőin kívül szinte mindenki más a szélsőbaltól az EU-elszakadáspártiaikig ellenérzéseket táplált Navracsics Tiborral szemben. A hétfői szavazás eredményéből (15 igen, 10 nem, 2 tartózkodás Navracsics személyére, 14 nem, 12 igen, 1 tartózkodás a kijelölt tárcára) az látszik, hogy a szociáldemokrata képviselőcsoport (S&D) működött a mérleg nyelveként: míg az első szavazásnál összezártak Navracsics Tibor személye mögött, a másodiknál, nagykoalíciós megállapodás ide vagy oda, szétesett a frakciófegyelem.

Civil szervezetek, EU-ellenesség

“Kellett neki, mint Navracsics biztosjelöltnek rendőrrazzia az Ökotársnál” - posztolta Facebookjára a PM-es Jávor Benedek a szakbizottsági szavazás után, mely elutasította Navracsics Tibort az oktatási, kulturális és uniós polgársággal foglalkozó tárca éléről. A magyar civil szervezetek ellen indított hatósági eljárások időzítése nem bizonyult a legszerencsésebbnek Navracsics meghallgatása szempontjából, mert különösen sebezhetővé tette az Európai Parlament előtt. Több képviselő is kérdőre vonta az eset miatt. Az olasz baloldali Curzio Maltese így magyarázta elutasító véleményét a magyar jelöltről: “Nehezen tudom elképzelni, hogy Navracsics képes volna megvédeni a szólásszabadságot, és biztosítani tudná azt, hogy a civil szervezetek megkapják az őket megillető részt az európai pénzügyi forrásokból, miközben a kormánya szeptember óta egyre agresszívabban lép föl a magyar NGO-k ellen.”

BzR0pehIgAEs8qJ.jpg-large-2

A meghallgatáson, és később írásos kérdésekben többször is felszólították, hogy gyakoroljon önkritikát a magyar kormány korábbi EU-ellenes megnyilvánulásai miatt. Navracsics ezt végül meg is tette,erőfeszítése azonban nem hatotta meg az összes döntnököt. A holland liberális Sophie in‘t Veld szerint “a kijelentése, amelyben három lépés távolságot vesz a kormányától, nem volt hihető. Akkor kellett volna megtennie, amikor még kormánytag volt.” Navracsics korábbi kormánykritikus fellépéseiről itt olvashat bővebben.

Menetrend

Navracsics Tibor az első biztosjelölt, akit az Európai Parlament szakbizottsága nem javasolt a Juncker által neki szánt tárca élére. A Fidesz delegáció közleményében azt írta, hogy “a parlamenti szakbizottság baloldali többsége módosítást javasolt a portfólió tartalmát illetően, ahogy ez várhatóan más biztosok esetében is bekövetkezik”.

Az eddigi döntéseket az Európai Parlament szakbizottsági elnökei tekintik majd át szerdán, az EP végső ajánlását pedig az intézmény vezető testülete, az elnököt és az alelnököket magában foglaló értekezlet teszi majd meg. Utóbbi informálisan a Bizottság leendő elnökével, Jean-Claude Junckerral is egyeztet.

Juncker négyféleképpen rendezheti Navracsics helyzetét:

1. Az Elnökök Értekezletével egyetértésében figyelmen kívül hagyja az oktatási és kulturális szakbizottság véleményét, és tűzön-vízen keresztülviszi az eredeti tervet, megkockáztatva, hogy a plenáris ülésen az egész új Bizottságot leszavazza a Parlament. Ez azonban nem valószínű.

2. Kissé átszabja a feladatkörét: elveszi tőle a civil szervezetekkel való kapcsolattartást is igénylő uniós polgárságot, és az uniós alapértékeket, identitást népszerűsítő teendőket. Fair.

3. Teljesen más területre osztja be. Ez azt is jelenti, hogy még legalább egy valakit el kell mozdítania egy másik pozícióból. Sértődés lehet belőle, és egy hónappal elhúzódhat miatta az új biztosi kollégium felállítása.

4. Hazaküldi. Akkor pedig akár Szanyi Tibor javaslata is megvalósulhat. “Ez utóbbi esetben új jelöltként könnyen szóba jöhet az abszolút szalonképtelen Kövér László (felkészül Selmeczi Gabriella), avagy a most még hajbókoló Szájer József” - írta keddi közleményében a szocialista politikus.

Sakkjátszma

A problémás jelöltek listájára azóta feliratkozott a volt szlovén miniszterelnök Alenka Bratušek, aki az “Energia Unió” fantázianevű, automatikus alelnökséggel járó fontos tárca meghallgatásán nem bizonyult kellőképpen felkészültnek.

A politikai játékban résztvevő pártok így a következő jelöltekkel tartják sakkban egymást: a Néppárttól a spanyol Canete és a magyar Navracsics, a szociáldemokratáktól a francia Moscovici, a liberálisoktól a cseh Jourová és a szlovén Bratusek, az Európai Konzervatívok és Reformerektől pedig a brit Hill. Akármilyen alkut is kötnek szerdán és csütörtökön, kiegyensúlyozott megoldás, egy mindenkit ugyanannyira felbőszítő, de mégis mindenkinek elfogadható "package deal" fog születni. Többen valószínűsítik, hogy egy elkaszált jobboldali jelöltre egy visszautasított baloldali az adekvát válasz. Moscovici felkészülhet.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Görögország, Horvátország kedvező áron!

Tengerparti nyaralások ezen a nyáron, szuper árakon, fantasztikus helyszíneken.