Strasbourgból üzentek a magyar taxisoknak: ne tüntessetek!

2016.01.19. 17:20 Módosítva: 2016-01-19 18:42:54
Az Európai Parlament felkarolja az Uberhez hasonló internetes vállalkozásokat egy kedden kiadott határozatban. A határozat előadói szerint lehet tüntetni, de saját magukkal szúrnak ki a taxisok, ha ezt teszik. Az elavult foglalkoztatási szabályokon kellene változtatni.

„Azt üzenném a magyar sofőröknek, hogy ne csinálják, mert amikor a londoni taxisok tüntettek, még többen kezdtek Ubert használni, olyanok, akik korábban nem ismerték a céget. Szóval valójában önmaguknak ártanak vele” – mondta az EUrologusnak Kaja Kallas, az egységes digitális piacról szóló európai intézkedéscsomag előadója az Európai Parlamentben (EP), Strasbourgban.

Az észt liberális EP-képviselő szerint közvetlenül azokat a gondokat kellene kezelni, amelyek ellen valójában tüntetnek a sofőrök. Ha az Uber megadóztatása a problémás, akkor a kormánynak kellene összeszednie magát, hogy be tudja hajtani a szolgáltatás után járó állami jövedelmet. Az észt mintát hozta példának, ahol az Uber megegyezett az adóhatósággal, hogy minden alkalommal, amikor valaki beszáll egy uberes kocsiba, a cég értesítést küld erről az adóhivatalnak is.

Ha az a gond, hogy az Uber kevesebb társadalombiztosítási díjat fizet, mert a sofőrjei egyéni vállalkozók, inkább a foglalkoztatási rendszert kellene modernizálni egy olyan világra, ahol a hagyományos értelemben vett munkaadó-munkavállaló hierarchia már nem létezik.

Persze mindenkinek joga van tüntetni

A jelentés másik előadója, a német szociáldemokrata Evelyne Gebhardt véleménye összecsengett azzal, amit az Index hétfő este egy budapesti taxistól hallott. Azonos alapfeltételeket kell teremteni, hogy az Uber ne kerüljön tisztességtelen versenyelőnybe, például a különböző társadalombiztosítási költségek miatt, mondta.

„Minden joguk megvan hozzá, hogy tüntessenek, ez egy általános jog, ami megillet bárkit az Európai Unióban”, jelentette ki Gebhardt. Úgy gondolja, hogy uniós szinten is felelősség terheli a döntéshozókat: „az EU-ban is tennünk kell azért, hogy bérdömpinggel vagy szociális dömpinggel ne lehessen előnyre szert tenni” – válaszolta.

A kedden elfogadott, digitális egységes piacról szóló jelentésben az Európai Parlament üdvözli, hogy az internetes, „közösségi gazdaság” következtében növekszik a verseny és a fogyasztók választása. Arra is rámutat azonban, hogy mivel az Uberhez hasonló vállalatok üzleti modellje éppen arra épít, hogy jó hírnéven és bizalmon alapuló közösséget hoz létre a saját szolgáltatása körül, saját érdekük, hogy az állam is felügyelje a fogyasztóik biztonságát. Nem maradhatnak tehát abban a joghatósági „szürke zónában”, ahonnan az Uber is indult.

Kényelmesebb online szolgáltatásokat szeretne az EP

  • Az Európai Parlament egyébként a keddi határozat szerint véget vetne annak is, hogy ha külföldre utazunk, nem jönnek be ugyanazok a Youtube-videók, és az HBO weboldalán nem nézhetjük ugyanazokat a filmeket és sorozatokat, mint itthon, tehát elásná a földrajzi alapú korlátozásokat, a „geo-blockingot”,
  • ugyanolyan fogyasztóvédelmi szabályokat szeretne az online vásárolt zenére, filmekre és más tartalmakra, mint amiket lemezen veszünk,
  • olcsósítanák a csomagküldést külföldre, hogy ne kerüljön háromszor annyiba a neten rendelt dolgok szállítása, mint maga a termék.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.