Az EU akkor is megmarad, ha ideköltözik a fél Közel-Kelet
További Eurologus cikkek
- Majdnem 20 százalékkal csökkent a GDP Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban
- 30 ezer betegnek juttat koronavírus-gyógyszert az EU
- Az EP jelenlegi formájában megvétózza a tagállamok alkuját, az egyik ok a jogállamiság
- EU-s költségvetésről, jogállamiságról vitatkoztak az EP-ben: elégedetlenek a képviselők
- Az EP nem ért egyet a költségvetési alku jogállamisági részével és a forráscsökkentésekkel
Legfrissebb híreink
- Ukrajna szuperfegyvereket kaphat Amerikától
- Észak-Korea nukleáris ellentámadást szimuláló hadgyakorlatot tartott
- Lángokban áll Kanada nyugati része
- Török Gábor: Nehéz értelmezni, elhinni azt, amit a legfrissebb közvélemény-kutatás mutat
- Szijjártó Péter bejelentette: újabb légi járat indul Budapestről Kínába
- Fontos bejelentést tett Ursula von der Leyen a gázárakról
- Korrupcióval gyanúsítják az ukrán mezőgazdasági minisztert
- Kizuhant egy diáklány egy iskola ablakából Kolozsváron
- Napvilágot látott Brüsszel rémálma: egyre többen lépnének ki az Európai Unióból Ausztriában
- Kezd eldurvulni a helyzet: egymásnak feszülthet a NATO és az EU
Európai vezető politikusok drámaian nyilatkoztak az elmúlt hetekben az EU jövőjéről: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint, ha két hónapon belül nem kezelik a menekültválságot, összedől Schengen. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője szerdán arra figyelmeztetett, ha ez bekövetkezik, az maga alá temeti a munkaerő szabad vándorlását és a közös piacot.
Közszájon forog egy „mini-Schengen” övezet terve, amelyből kizárnák a közös menekültpolitikát kritizáló közép-európai államokat. Az Egyesült Királyság kilép, ha nem iktatják írásba a „kétsebességes EU-t”, amelynek mi is a lassabbik fokozatába kerülhetünk.
Ez mind nagyon végzetesen hangzik, de meg kell különböztetnünk az indulatból, politikai számításból vagy zavarodottságból születő híreket a valós gazdasági érdekektől, amelyek akkor is összetartják ezt az európai klubot, ha ránk szakad az ég. Brüsszeli beszélgetéseink alapján ráadásul semmi olyan változás nem történik mostanában, amiről ne lenne szó már évek, sőt évtizedek óta.
A legrosszabb, ami történhet, hogy a közeljövőben hivatalos formát kap az eddig csak halkan emlegetett realitás: a francia–német–benelux „tengely” irányítja az Európai Uniót.
Mi történik most?
„A belpolitikai feszültség egyre nő, ebből lehet baleset” – mondta az EUrologusnak egy forrásunk az EU tagállami minisztereiből álló Tanácsából. „Sokkal kevésbé megnyugtató a helyzet, mint korábban bármikor, de nem látom, hogy mi váltana ki egy hatalmas változást”.
Három konfliktus ért most szerencsétlenül össze:
- a gyenge gazdaságpolitikai lábakon álló közös pénz, az euró válsága,
- a nemzeti védekező reflexeket és nacionalista hőzöngést kiváltó menekülthullám,
- és az európai egység szempontjából igazán pocsékul időzített népszavazás a brit kilépésről.
Ez egyrészt megviseli a kontinens vezető politikusainak idegzetét, másrészt felszínre hozott már régóta lappangó vitákat és a háttérben készülő reformterveket.
Nem biztos, hogy kimaradnánk a mini-Schengenből
Ha a legrosszabb eshetőséget nézzük, a hármas bonyodalomnak az lesz a legvalószínűbb kimenetele, hogy a britek nyomására hivatalosan is létrejön a politikai integrációból kimaradó országok „második vonala”. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Közép-Európát leválasztanák Schengenről, legalábbis amíg a német ipar az unió motorja és a német kereskedelem az összetartó ereje, addig biztosan nem.
A közép-kelet-európai tömb stratégiailag már ugyanolyan fontos Németországnak, mint Franciaország, vélekedik tanácsi szakértőnk. Átvettük a német gyári termelés egy részét, és fontos felvevőpiacot is jelentünk az iparuknak. Belső tanácskozásokon a napokban került szóba, hogy az osztrák–magyar határon visszaállított ellenőrzés miatti várakozás hosszútávon jelentős kiesést okozna az autógyártás időérzékeny (just-in-time) rendszereiben, és a német ipar nagy erőbedobással lobbizik Schengen megőrzéséért.
A német–közép-európai kereskedelmi kapcsolatok esetében pedig nem aprópénzről beszélünk. A német statisztikai hivatal adatai szerint 2014-ben Lengyelország a nyolcadik legfontosabb kereskedelmi partnerük volt, Csehország a tizenegyedik, Magyarország pedig a tizennegyedik. A magyar–német kereskedelem teljes értéke 41,8 milliárd euróra rúgott abban az évben. Összehasonlításképpen: a Törökországnak tavaly novemberben megszavazott támogatás, amiért cserébe a török hatóságoknak vissza kellene tartaniuk az Európába igyekvő menedékkérőket, 3 milliárd euró.
Ráadásul, ha a magyar kormány tartja magát Orbán Viktor ígéretéhez, hogy hozzánk nem jönnek migránsok, gyakorlati indok nem lesz arra, hogy velünk szemben fenntartsák az ideiglenes határellenőrzéseket. Szijjártó Péter külügyminiszter eltökéltnek tűnt, amikor kedden a Reutersnek sokadszor megismételte a kormány által régóta hangoztatott állítást: Magyarország már „másnapra” készen áll, hogy a román határon is kerítést építsen, ha szükséges.
Az már csak hab a tortán, hogy Németországnak a rendszerváltás óta a közép-európai országok a leghívebb szövetségesei. A migránsok érkezése hozta el az első komoly összetűzést közöttük. Huszonhat év nem múlt el nyomtalanul: a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble a Süddeutsche Zeitungnak adott múlt heti interjújában azt mondta: „Nem szabad mindenkire rátámadnunk, inkább egy kicsit nagyobb megértéssel kell lennük a kelet-európai partnereink felé.”
Ha őszinték vagyunk magunkhoz, el kell ismernünk, hogy Magyarország sem csinált mindent rosszul.
(Erre a válaszra a riporter még vissza is kérdezett, hogy jól hallotta-e, amit a pénzügyminiszter mondott.)
Hivatalos lesz a nyilvánvaló
Úgy hallottuk, hogy az informális beszélgetésekben a Tanácsban eléggé egymásra találtak a mini-Schengen kitalálásával hírbe hozott országok: Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia és Luxemburg, de ebben nincs semmi új, más témákban és korábban is összetartott ez a csapat. A miniszterek tanácsának soros elnökségét adó országot szokták még bevonni az ilyen tárgyalásokba – ebből a szempontból nekünk hátrányos, hogy ebben a félévben Hollandia a soros elnök, amely egyébként is a „mag-Európa” része.
Eddig is többféle együttműködési zóna létezett az EU-ban, és senki nem csinált belőle titkot. Az 1999-ben életbe lépett amszterdami szerződés a megerősített együttműködés szabályainak meghatározásával gyakorlatilag elismerte, hogy egyes kérdésekben csak a tagállamok egy része tud tovább lépni.
Kivételeket is kaphatnak egyes uniós politikáknál a tagállamok, például a közös bel- és igazságpolitikánál Írország, az Egyesült Királyság és Dánia. Schengenből több uniós tagállam kimaradt (bár Románia és Bulgária fel akarja vetetni magát), miközben EU-n kívüli országok is csatlakoztak hozzá.
Schengen nélkül is lehet euró
Schengen és az euró között szoros kapcsolat van, és utóbbinak nincs értelme előbbi nélkül, jelentette ki többször is Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Angela Merkel német kancellár is hasonlóan nyilatkozott idén januárban. Ugyanakkor több elemző, mint Daniel Gros a CEPS-től és Darvas Zsolt a Bruegel think-tanktől arra jutott, hogy nincs gazdasági vagy más gyakorlati kapcsolat a kettő között. A közös fizetőeszközhöz például közös bankjegyek, monetáris politika és felügyeleti mechanizmus kell, de nincs köze a határokhoz, mondta Darvas Zsolt az EUobservernek. Daniel Gros szerint legfeljebb politikai kapcsolatról lehet szó, mert Schengen szétesése azt jelezné, hogy fogy az akarat a közös munkára.
Az egyik legfontosabb törésvonal az euróövezet mentén van. Elvileg az Egyesült Királyságot és Dániát kivéve előbb-utóbb mindenkinek át kell térnie a közös pénz használatára. Svédország trükközéssel kerüli ezt el, és több közép-európai ország – köztük Magyarország – kormánya is jelezte, hogy legalább addig kivár, amíg nem látszik, hogyan alakul át a válság hatására az euróövezet. Lehet, hogy a felfokozott hangulatban, brit nyomásra most tisztázzák az eurózónás és azon kívüli tagok jogállását, és az övezet szorosabban összehangolhatja a közös pénzügyi és költségvetési politikitáját. Tavaly hirdették meg az ütemtervet a gazdasági és pénzügyi unióhoz közös gazdasági kormányzással, nemzeti versenyképességi testületekkel, európai költségvetési tanáccsal.
A francia-német-benelux-olasz kormányok már 1954-ben ott tartottak, hogy jöjjön létre Európai Védelmi Közösség és Európai Politikai Közösség, de a francia nemzetgyűlésen megbukott az elképzelés. A „mag-Európa” gondolata 1994-ben, Helmut Kohl német kancellársága idején is előkerült, aki a franciákkal lépett volna a mostaninál is szorosabb szövetségre, írja a Süddeutsche Zeitung. Azóta pedig több alkalommal kinyilvánították német és francia miniszterek, hogy közösen gondolkodnak gazdasági és védelmi kérdésekben is, és erre a lisszaboni szerződés külön kínál is egy szűkebb körű, de szorosabb együttműködési formát. A menekültügyben mutatott egyetértésük csak a legutolsó a sorban.
A britekkel együtt a föderalista Európai Egyesült Államok hívei – leghangosabb szószólójuk a belga liberális Guy Verhofstadt – is lehetőséget látnak a mostani kavalkádban, és olyan nyíltan beszélnek arról, hogy szoros politikai unióra van szükség, mint még soha. Még le is mondanának néhány tagállamról azért cserébe, hogy a leglelkesebb integrációpártiakat jobban összehúzzák.
A kétsebességes (francia-német-Benelux) integráció azonban nem tűnik versenyképesnek a világ régióinak globális versenyében. Az erős nyugati országok érdeke a fennmaradó unió az ő fennmaradó erőfölényükkel.
A jogi galibák
A Schengen-övezeten belüli határellenőrzés visszaállítása önmagában még nem sért uniós jogot, mert erre lehetőség van válsághelyzetben bizonyos megkötésekkel. Az egyik gond, hogy már hat schengeni ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Norvégia, Svédország és Dánia) élt a lehetőséggel, azaz lassan a kivételből lesz a főszabály. A másik, hogy a korlátozásokat semmibe veszik a tagállamok. Jogilag például már az is necces volt, hogy Ausztria rövid kerítésszakaszokat épített a Szlovéniával közös, belső schengeni határán (nem véletlen, hogy csak “ajtócskákról” beszéltek “meghosszabbított oldalelemekkel"). A határellenőrzést csak hat hónapig lehet fenntartani, de január 21-én Thomas de Maizière német belügyminiszter arról beszélt, hogy határozatlan időre maradna a korlátozás. Mivel tavaly szeptember 13-án vezették be az ellenőrzést, ha március közepe után is folytatnák ezeket, már megsértenék a szabályokat.
Ezért figyelmeztetett arra az utóbbi napokban több uniós vezető, hogy másfél-két hónapon belül megoldást kell találni. Egy nem túl elegáns megoldás is felmerült: tolják ki a hat hónapot két évre. Ettől persze ugyanúgy maradnának a gazdasági károk, amiket a határellenőrzés visszaállítása okoz.
Ez nem Schengen vége, csak kapkodás van
A Schengen felbomlását vizionáló nyilatkozatok ellenére a hivatalos verzió még mindig az, hogy nem akarják szűkebbre szabni a belső határellenőrzés nélküli övezetet, mondta csütörtökön a budapestre akkreditált holland nagykövet, Gajus Scheltema. Ő nem látja, hogy mini-Schnegen vagy az EU kettéválása felé mennének a dolgok. Ez egy félreértés, biztosította a hallgatóságát.
Ezzel összecseng, amit egy európai bizottsági forrásunktól hallottunk: „Sem az EU-nak, sem Schengennek nincs vége" – mondta.
Amit látunk, azok pillanatnyi részletmegoldások. A Bizottság próbál a tagállamok után rohanni, és megindokolni, hogy mi miért történik.
A menedékkérők elosztása volt az első ötlet. Ez láthatóan nem vált be, mert a menekültfogadó hotspotokból csak néhány állt fölt, és a 160 ezres tervezett keretből három hónap alatt csak háromszáz embert sikerült áthelyezni Olaszországból és Görögországból. Innen nyergeltek át arra, hogy nyújtsunk pénzügyi támogatást a környező országoknak. A hárommilliárd eurós, Törökországnak nyújtandó keretbe azonban csak nem akar gyűlni a pénz, folyamatosan megy a vita, hogy mennyit dobjanak be az uniós kasszából és mennyit adjanak pulszban hozzá a tagállamok. Az ezután következő ötlet a külső határok védelme volt, először Görögországban, ahol a helyi hatóságok nem szívesen működnek együtt a külföldi határőrökkel. Azért sem merték erőltetni a határellenőzés betartatását, mert a pénzügyi mentőöveken menő tavalyi viták miatt a görögögnek megroggyant a bizalmuk az EU-ban, és nem akarták tovább erősíteni az ottani szélsőségeseket.
A balkáni bevándorlási útvonal menti országok képviselői között rendszeres videokonferencián a legújabb ötlet az, hogy a macedón oldalon kell erősíteni a határellenőrzést. A Bizottság ezért Macedóniába küldött missziót, hogy „megnézzék, mennyire gondolják komolyan, hogy lezárják a görög határt”. A hírek arról szólnak, hogy heteken belül készen áll a kerítés. Az EU ingoványos talajon jár, mert az uniós határvédelmi ügynökségnek, a Frontexnek nincs felhatalmazása Macedóniában tevékenykedni, ezért legfeljebb nézhetik, ahogy magyar részvétellel felvonul egy nemzetközi határőrség.
Határőrség és pénz
A jelek egyelőre afelé mutatnak, hogy határvédelemmel és pénzzel megyünk neki a problémának.
Jogi problémákat ugyan okozhat, ha a két hónap múlva még mindig ellenőrzik a határátkelők útiokmányait néhány belső schengeni belső határon, mert erre elvileg csak fél évig van lehetőség, de a gyakorlatban nem történik változás a mostani helyzethez képest.
Nem világos, hogy miért hozná el automatikusan Schengen halálát egy ilyen jogellenes állapot, miért kellene egy, még a legvészjóslóbb elképzelések szerint is átmeneti helyzetre egy visszafordíthatatlan lépéssel reagálni. Ha csökken a bevándorlási nyomás, minden EU-s országnak az lesz az érdeke, hogy visszaállítsák a szabad mozgást. Schengen népszerű és jól megfogható az átlagembernek. A határellenőrzések fenntartása mindenütt népszerűtlen lesz, mihelyt megszűnik a menekültek miatti heccelés.
Egy fideszes forrásunk szerint a következő hónapokban az fog eldőlni, hogy a kerítésekkel kerülőútra kényszerített bevándorlóknak megéri-e a kockázatot, hogy hosszabb úton is megpróbáljanak eljutni az EU-ba, az embercsempészeknek pedig továbbra is nyereséges lesz-e az üzlet.
Wolfgang Schäuble a davosi világgazdasági fórumon egy több milliárd eurós „Marshall-segélyt” tartott szükségesnek, amelyet Európa nyújtana a szomszédos régióknak. Ezzel valamelyest kiegyenlítenék a kontinensünk, valamint Észak-Afrika és a Közel-Kelet közötti életszínvonalbeli különbséget.
A német pénzügyminiszter nagy elvárásokkal indul a február 4-ére tervezett londoni donorkonferenciára, ahol valószínűleg népszerűsíteni fogja az ötletét. Február 18-án pedig Brüsszelben találkoznak az állami vezetők, hogy egyszerre foglalkozzanak a brit reformtervekkel, a külső határok védelmével és azzal, hogy kipréseljék egymásból a Közel-Keletre folyósítandó segélyeket. Az EU-s intézményrendszer lázasabban dolgozik, mint valaha.
Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!
Rovataink a Facebookon