Orbán Viktor: Több tiszteletet Lengyelországnak!

2016.03.18. 15:24 Módosítva: 2016-03-18 15:50:37
A miniszterelnök szerint kettős mércét alkalmaznak Lengyelországgal szemben, amikor a Velencei Bizottság a lengyel alkotmánybírósági reformot kritizálja. Orbán az uniós csúcstalálkozón szólalt föl a lengyel kormány védelmében.

Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete múlt pénteken megállapította, hogy „aláássák a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot az alkotmánybíróság hatékonyságát korlátozó lengyel jogszabály-változások.” 

Az új lengyel parlament – a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselőinek többségével – tavaly decemberben fogadta el az alkotmánybírósági törvény vitatott módosítását. A jogszabály kulcseleme, hogy nagy súlyú ügyekben a testület az eddiginél több bíró jelenlétében és kétharmados többséggel hozhat csak érvényes határozatokat.

A csütörtöki uniós csúcstalálkozón is előkerült a téma Brüsszelben: Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta: „különösképpen nyugtalanítanak bennünket a közelmúltbeli lengyelországi események”  számolt be a Bruxinfo.

Schulz később sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Beata Szydlo, lengyel kormányfő „nem túlzottan lelkesen fogadta a megjegyzéseit”. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök is szót kért, ami Schulzot saját elmondása szerint egyáltalán nem lepte meg.

A lengyel hírtelevízió értesülése szerint Orbán ezt mondta: „Amennyiben azokat az államokat bíráljuk, melyek az alkotmánybíróság működését szabályozó előírásokkal rendelkeznek, akkor talán azokat az országokat is bírálnunk kellene, melyekben alkotmánybíróság nem is létezik” - idézte a magyar kormányfőt a lengyel TVN24 a hirado.hu szerint.

David Cameron brit miniszterelnök nála is nyersebben fogalmazott, amikor arra figyelmeztette Schulzot, hogy nincs joga kioktatni demokráciából demokratikusan megválasztott vezetőket.

Nekünk ez egyszerűen nem tetszik

Orbán péntek délután röviden válaszolt a lengyel sajtó kérdésére, hogy miért támogatta Szydlot a Velencei Bizottsággal szemben.

„A legfőbb elv az, hogy a kettős mérce nem elfogadott az Európai Unióban – mondta Orbán. Lengyelországgal szemben kettős mércét alkalmaztak, és nekünk ez egyszerűen nem tetszik.” 

Hogy pontosan mi a kettős mérce? „Olyat kérni valakitől, amit mások sem tartanak be. Fontos a korrektség. Több tiszteletet Lengyelországnak, ez a magyar álláspont.”

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig számos szálláslehetőség.