A néma gyereket az anyja is leszavazza

A német kormány nyomás alatt tartja az Európai Bizottság fejét, Jean-Claude Junckert, hogy mondjon le – írta vasárnap a Sunday Times. Valószínűleg arra számítottak Berlinben, hogy a luxemburgi politikus magától is felismeri a felelősségét abban, hogy tizenhétmillió brit uniós állampolgár könnyedén nemet mondott az európai közösségre, amelynek ő elnökli a vezető intézményét. Azt az intézményt, amely a kilépési kampány fő célpontja volt, és amelyik hagyta, hogy az európai országok feje fölött döntéseket hozó antidemokratikus testületként állítsák be. 

A brit szavazók persze nem az Európai Bizottságról mondtak ítéletet elsősorban, de az EU-ról élő általános tudatlanság tette lehetővé, hogy a nemmel szavazók beleképzeljenek bármit, amit a kampány és előtte az euroszkeptikus brit bulvármédia évtizedeken keresztül belehazudott.

És hogy a választók nem tudnak semmit arról, hogy valójában hogy működik egy intézmény, aminek nem sokkal több a feladata, mint hogy előkészítse és betartassa az európai gazdaság szabályait, az

Az Európai Bizottság elhibázott kommunikációja segített benne, hogy a brüsszeli uniós intézmények sötét felhőbe burkolózó képe kialakuljon a köztudatban, nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem az egész kontinensen. A Bizottság kommunikációs stratégiája ugyanis a hárítás: „minél kevesebbet mondunk, annál kisebb baj érhet minket”. Igaz, hogy épp a brit EU-képviselet volt, amelyik külön oldalon cáfolta a gombaként szaporodó tévhiteket, de ez olvasottságban nyilván a nagy lapok közelébe se érhetett.

Miután pedig Jean-Claude Juncker két évvel ezelőtt átszervezte és központi irányítás alá vette a Bizottság kommunikációs szolgálatát, még a korábbinál is kevesebb magyarázatot hajlandóak kipréselni magukból az intézmény vezetői arról, hogy mi a tervük, mit gondolnak az európai eseményekről, és néha arról is, hogy bizonyos ügyek hogyan működnek a Bizottságon belül.

 

A néma gyereket az anyja is leszavazza

A brüsszeli tudósítók fáradhatatlanul járnak az Európai Bizottság sajtótájékoztatójára minden hétköznap délben, ahol bármilyen kérdést föl lehet tenni. Az intézmény vezető szóvivője, Margaritisz Szkinasz viszont személyesen testesíti meg a hárítás stratégiáját, és meg is fejeli egy olyan visszataszító cinizmussal, ami az EU-alapító Robert Schumant is Brüsszel ellen hergelné. Valószínűleg. „Nem válaszolunk »ha«-val kezdődő kérdésekre”, „nem értelmezzük azt amit a biztos mondott”, „találgatásokba nem bocsátkozunk”, „erre a kérdésre már feleltem múlt héten, nem tudok mit hozzátenni; a következőt”: napi húsz kérdésből tízre ezek az állandó válaszai.

Mire fel az állandó védekezés? Egy kulcsfontosságú intézmény, ami retteg a kérdésektől, és ha tartalmi választ ad, akkor is jogszabályokkal takarózik. Politikusok állnak a Bizottság élén, de nem mondhatnak politikai véleményt, mert a szabály szerint csak a központilag jóváhagyott üzeneteket visszhangozhatják. Ezért kár volt korábbi miniszterelnököket szerződtetni uniós biztosnak, ezt a feladatot idomított majmok is ellátják.

Olyan slamasztikába került az Európai Unió, hogyha nem szólal meg végre az emberek hangján, keresztet vethet a gazdaságnak olyan fontos együttműködésre. Remek alkalom lett volna például a brit kampány, ahol konkrétan az Európai Bizottságot támadták: azzal, hogy nem választott tisztviselők irányítják és hogy túlzottan bürokratikus. Egyik állítás sem teljesen igaz. De mit hozott föl a saját védelmében az Európai Bizottság? Semmit. Elmehetett volna egy brit tévévitára az egyik biztos, aki állja a sarat, több ilyen is van. Rögtön kapott volna egy arcot, és néhány emlékezetes idézetet a célkeresztbe állított intézmény.

Remek lenne, ha a Bizottság a védelmére kelne azoknak az értékeknek, amelyeket ő is képvisel. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a döntéseket mindig a tagállami kormányokkal közösen hozzák meg az Európai Unióban. Állandó probléma, hogy ha csúcstalálkozókon megegyeznek valamiben az állami fők, a győzelmeiket kihangsúlyozzák, a rossz híreket pedig „az unióra” kenik, például a működésképtelen menekültfogadó rendszer bevezetésekor. A brexit szavazással bebizonyosodott, hogy az EU nem bírja el a politikusok végtelen kritikáját, ha Brüsszelből válasz nélkül hagyják őket.

Junckertől nem lesz szimpatikusabb az EU

Kellene az EU-nak egy hiteles hang, mert az egyetlen vezető politikus az Európai Bizottságban, aki nem fél elmondani a véleményét, az a miniszterelnökökkel bizalmaskodó és a politikába belefáradt Jean-Claude Juncker, akiről nyílt titok, hogy alkoholproblémái vannak, és a saját alkalmazottai körében sem szimpatikus. Jót mulattunk rajta, amikor megpofozta Orbán Viktort, de milyen képet festett ez az Európai Unióról? Egy elit klub, ahol a vezetőink egymással szórakoznak, mi pedig kimaradunk valamiből. Ha csak ez a videó jutott volna el hozzám az EU-ról – és ez biztos, hogy eljutott –, én is a kilépésre szavaztam volna.

„Juncker időről időre a közös érdek ellen cselekedett, és a reakciója a brit népszavazásra sok kárt okozott” – idézi a Sunday Times az egyik német minisztert. Hogy mi a németek szerinti közös érdek, az vita tárgya, de amikor egy kétségbeesett, bizonytalan pillanatban megkérdezik az Európai Bizottság elnökét, hogy a brit népszavazás eredménye a vég kezdete-e Európának, valóban sokkal többet várunk tőle annál, mint hogy egy tőmondatban odavetett „nem” után sarkon fordul és kivonul a teremből.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!