Kvótaper: nem hatották meg az uniós bírókat a magyar kifogások

09
2017.05.10. 18:55 Módosítva: 2017-05-16 10:00:42
Mi a jogi eljárást kifogásoltuk, a bírákat az érdekelte, miért nem akarunk segíteni az olaszoknak és a görögöknek. Júliusban érkezik a Bíróság első véleménye. Arról fognak dönteni, hogy mennyit ér az európai szolidaritás.

Megfordultak a szerepek Magyarország és az Európai Unió között a szerdai  „kvótaperben” . Arra már láttunk példát, hogy Budapesten elfogadtak egy törvényt, aminek a szellemiségével nem értett egyet az Európai Bizottság, de nem tudott fellépni ellene, csak részletkérdésekbe belekötni. A médiatörvénnyel az volt a gond, hogy korlátozhatja a sajtó szabadságát, de módosítást csak három konkrét technikai ügyben kérhetett Brüsszel. A felsőoktatási törvény politikai támadás egy külföldi egyetem ellen, de az uniós testület csak az oktatási piacot korlátozó előírásai miatt írathatja át.

Az Európai Unió Bíróságának szerdai meghallgatásán a másik oldalon találtuk magunkat. A magyar kormány támadta a menekülők kötelező szétosztását az EU-ban, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy rákényszeríti Magyarországot: vállaljon át menedékkérőket más országoktól. Ez azonban a tárgyalóteremben kevés: konkrét jogsértés kell hozzá, hogy megtámadhassuk a döntést. Biztos fogást nem találtak a magyar jogászok, eljárásbeli hibákat viszont igen, ami elég lehet hozzá, hogy megtorpedózzák a kvótákat. Ezeket tárgyalták meg szerdán. Az egyik oldalon Magyarország, Szlovákia és Lengyelország, a másikon az uniós Miniszterek Tanácsa, az Európai Bizottság és nyolc másik állam, köztük Franciaország, Németország és Olaszország állt.

A fejesek nem ebben egyeztek meg!

2015 júniusában, miközben naponta több ezer migráns érkezett az olasz és a görög partokra, arról állapodtak meg az uniós országok kormányainak a vezetői, hogy két év alatt 40 ezer, „nyilvánvalóan nemzetközi védelemre szoruló személyt” ideiglenesen áttelepítenek Olaszországból és Görögországból más tagállamokba. Leszögezték, hogy „e célból valamennyi tagállam konszenzus útján július végéig megállapodik ezeknek a személyeknek az elosztásáról”. A belügyminiszterek ezt formába is öntötték szeptember 14-én. Minden ország annyi embert vállalt a negyvenezerből, amennyit szeretett volna. Magyarország nem tett felajánlást. Egy héttel később, szeptember 22-én a belügyminiszterek Tanácsa eldöntötte, hogy 120 ezer emberrel kibővítik ezt a keretet, és kötelezően megszabják, hogy melyik országnak hány menedékkérőt kell átvállalnia. Ez lett a „kvóta”: Magyarországnak 1294 menedékkérelmet kellett volna elbírálnia a görögök és az olaszok helyett.

A szlovák kormány képviselője szerint a belügyminiszterekből álló Tanács ezzel a döntéssel túllépett a saját hatáskörén. A kormányfők júniusi iránymutatásában ugyanis nem volt szó kötelező kvótákról, mégis bevezették őket.

A Tanács védelmében Németország azzal válaszolt, hogy Szlovákia két dolgot is félreértett. Egyrészt a kormányfők politikai megállapodásai nem kötelező érvényűek, hanem szó szerint csak iránymutatások. Másrészt, ha kötelezőek lennének is, akkor sem mond nekik ellent a művelet, hiszen a megállapodásban csak az szerepel, hogy a menekültválság kezelésére „kiegyensúlyozott és földrajzi szempontból átfogó megközelítésre van szükség, amely a szolidaritáson és a felelősségvállaláson alapul”. Ebből kell főzni: mindenki olvassa bele maga, hogy ez kötelező vagy önkéntes kvótát jelent-e.

Mindenki megkapta a tiszteletet

Mindenki a saját anyanyelvén adta elő a keresetét, a szlovák képviselő szlovákul, a magyar felhatalmazott magyarul. Ennél meglepőbb, hogy a Miniszterek Tanácsa nevében is olyan felszólalókat választottak ki, akik beszélnek ezen a két nyelven, és így mondták el az álláspontjukat a bíróságnak. Az Európai Bizottság küldöttje, Tokár Adrián egymaga letudta a hozzászólását mindkét nyelven.

A Magyarországot képviselő Fehér Miklós, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője leszögezte, hogy az állam- és kormányfők testülete tényleg nem jogalkotó intézmény, de az uniós alapszerződés olyan szerepet szánt neki, amely mégis a többi intézmény fölé emeli. „Valóban elsősorban politikai a szerepe, de kell, hogy legyen jogi lenyomata és következménye a döntéseinek”, ennek az elismerését várja a Bíróságtól.

A legelemibb eljárási szabályokat sem vették figyelembe

„Az Európai Bizottságot eredetileg az a cél vezette, hogy hatékony módot találjanak a migrációs nyomás enyhítésére, de ez később mintha másodlagossá vált volna, és az áthelyezések „erőltetése” fontosabb lett, mint a tényleges megoldás” – mutatott rá Fehér Miklós. Más módszert is meg kellett volna vizsgálni, például azt, hogy hogyan lehet hatékonyabban visszatéríteni azokat, akik nem jogosultak nemzetközi védelemre.

A Tanács viszont be akarta mutatni, hogy képes gyors döntést hozni, ezért nem folytatták le a konzultációt, amit az ügy súlya megkövetelt volna. Az Európai Parlamentnek csak az illetékes szakbizottságával vették föl a kapcsolatot, az Európai Bizottságnak pedig nem hagytak elég időt, hogy megtárgyalja és módosítsa a javaslatát, ami alapján elindult a 120 ezer ember kötelező áttelepítése. Még így is lett volna lehetőség rá, hogy jogszerű legyen az eljárás, de csak akkor, ha minden miniszter jóváhagyja a döntést. Ez nem így történt: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia is ellene szavazott.

További probléma, hogy olyan mértékben befolyásol már létező jogszabályokat az áthelyezési művelet, hogy rendkívüli beavatkozásként nem is lehetett volna jóváhagyni, csak jogalkotási aktusként. Ehhez viszont ki kellett volna kérni a nemzeti parlamentek véleményét is.

Sietségre és kapkodásra semmi szükség nem volt egy olyan eljárásban, amelyet két év alatt kell végrehajtani

– mutatott rá a magyar képviselő. Ráadásul a kvótarendszer természeténél fogva „nyilvánvalóan alkalmatlan” volt a helyzet kezelésére. Ezt az is bizonyítja, hogy másfél év alatt mindössze nagyjából 18 ezer embert helyeztek át a tagországok között – adta meg a kegyelemdöfést.

A Tanács rámutatott, hogy az Európai Parlament még sosem habozott beavatkozni, ha úgy érezte, hogy egy eljárásból kihagyják, és ezt most nem tette meg. A rendkívüli műveletet megalapozó döntés szerintük igenis jogalkotási aktusnak számít, bár ebben láthatóan megoszlottak a vélemények a teremben, és a bírák is elgondolkodtak rajta.

A kétéves határidő kiszabása – 2015 őszétől 2017 őszéig lehet áttelepíteni az arra jogosultakat – semmit nem változtat azon, hogy minél gyorsabban be kellett indítani az áthelyezést egy olyan helyzetben, amikor százötvenezren kértek menedéket Olaszországban és Görögországban, és minden héten újabb tízezrek érkeztek, érvelt a Tanács képviselője, Pethő Nóra. Azt pedig, hogy eredménytelen volt a művelet, utólag könnyű megállapítani, de akkor nem lehetett látni, hogy az lesz. Szerinte egyébként nem igaz, hogy ne lett volna hozadéka, mert a mai napig megkönnyíti Olaszország és Görögország helyzetét.

Felidézte, hogy Magyarország többször is kijelentette, mennyire fontos neki az uniós szabályok betartása, hogy azoknak megfelelően védi a határt és regisztrálja a menedékkérőket.

Ha ennyire komolyan veszi Magyarország a dublini rendeletet, akkor még inkább látnia kell, hogy Görögország és Olaszország frontországok, amelyek segítségre szorulnak

– fejezte be a Tanács képviselője.

A szolidaritás a kulcs

Miután a felek előadták az álláspontjukat, a tizenöt bíróból álló nagytanács kérdezett. Egy szót sem fecséreltek az eljárásbeli kifogásokra, amelyeket a magyar és a szlovák kormány felhozott.

Egy bírósági szakértő szerint ennek lehet az az oka, hogy nem maradt bennük kétség afelől, hogy helytállóak-e, de az is, hogy nem tartják őket annyira fontosnak, mint azt a témát, amiről viszont többen is kérdeztek: hogy milyen súllyal vegyék figyelembe a szolidaritás elvét, amikor döntést hoznak.

Afölött ugyanis nem tudtak elsiklani a bírák, hogy Magyarország nem vállalt át egyetlen menedékkérőt sem az elmúlt másfél évben, és nem is kérte, hogy függesszék föl a művelet alkalmazását Magyarországra.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (80. cikk) kimondja, hogy a határok ellenőrzésével, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatos politikákban „a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elve az irányadó, ideértve annak pénzügyi vonatkozásait is.” A magyar álláspont szerint ezt a megkövetelt szolidaritást nemcsak azzal lehet kifejezni, hogy átveszünk menedékkérőket, hanem határvédelemmel, a rendészeti szervek közötti együttműködéssel, humanitárius programokkal is.

A Bíróság elnöke, a belga Koen Lenaerts ezt elismerte, viszont emlékeztetett rá, hogy a tárgyalásnak nem ez a témája, hanem a menedékkérők áthelyezése. Rákérdezett, hogy ebben a konkrét műveletben milyen  más módon tudná kifejezni Magyarország a szolidaritását az olaszokkal és a görögökkel, mint hogy átvesz tőlük menedékkérőket, de nem kapott érdemi választ.

Megkérdeztük a magyar küldöttséget vezető Kecsmár Krisztián államtitkárt, lehetségesnek tartja-e, hogy a Bíróság nem osztja azt a magyar elképzelést, hogy másfajta segítséggel is ki lehet váltani a menedékkérők átvételét.

Azt mondta: bízik benne, hogy a Bíróság nyitott a megoldásra. Az MTI-nek hozzáfűzte: fontos látni, hogy miért sorakoztak fel az egyes felek az alperes oldalán: az Európai Bizottság állt elő a menekült-elosztási javaslattal, Luxemburg töltötte be annak idején az EU soros elnökségét, Olaszország és Görögország pedig kedvezményezettjei a kvótarendszernek.

Júliusban jön ki az első vélemény

Yves Bot francia főtanácsnok július 26-án fogja közzétenni az állásfoglalását az ügyben, az ítélethirdetésre ezt követően, ősszel vagy legkésőbb télen kerül sor. A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel. A tanácsnak nincsen sem magyar, sem szlovák tagja.

A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

Borítókép: Huszti István / Index.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !