Miklós
-7 °C
2 °C

Exit-poll: a jobboldal győzött a cseh választáson

2006.06.03. 14:39
Az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt nyerte 38 százalékos támogatottsággal az első becslések szerint a kétnapos csehországi képviselőházi választást.

A 24 ezer személy válaszán alapuló exit-poll eredményét, amelyet a prágai SC and C közvélemény-kutató intézet készített, a közszolgálati Cseh Televízió közölte röviddel a választási helységek bezárása után. A felmérés szerint a parlamenti alsóházba öt párt került be.

Az első becslések szerint a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt 30, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja 12, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt nyolc, míg a Zöldek Pártja hét százalékot kapott. Az eddigi koalíciós Szabadság Unió-Demokratikus Unió nem jutott be a parlamentbe.

Ha ezt a becslést a szavazatszámlálás is megerősíti a polgári demokraták nyolc év után alakíthatnak újra kormányt. Vlastimil Tlusty, a párt egyik vezetője megerősítette, hogy a polgári demokraták győzelmük esetén koalíciós kormányt alakítanának a kereszténydemokratákkal.

A választási részvétel a becslések szerint 65 százalék volt, ami hét százalékkal magasabb, mint négy évvel ezelőtt.

A televízióban nyilatkozó szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a becslések eredménye a szavazatok összeszámlálása után még akár jelentősen is módosulhat. Közismert például, hogy a kommunistákra a múltban mindig jóval többen szavaztak, mint ahányan azt nyíltan beismerik.

Jan Hartl, a STEM közvélemény-kutató intézet igazgatója megjegyezte, hogy 38 százalékot eddig a képviselőházi választáson még egyetlen párt sem kapott. Ugyancsak első ízben történne meg, hogy két párt támogatottsága haladná meg a 30 százalékot. A harmadik újdonság, hogy a parlamentbe a becslések szerint első ízben kerülne be a Zöldek Pártja.

A szavazatok összeszámlálásán alapuló választási eredmény az esti órákban várható.