Mária
-7 °C
3 °C

Az FBI is pénzelte a Hamászt

2003.10.07. 11:36
Az FBI pénzt juttatott egy szélsőséges palesztin szervezetnek a 90-es években, hogy bizonyságot szerezzen arról, a csoport e pénzeszközöket terrorakciókra használja fel. Az akkori igazságügy-miniszter tudott a dolgról, a Fehér Ház viszont nem.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) phoenixi (Arizona állam) hivatalából titkos csatornákon a Hamásznak küldött több ezer dollárt. Erről tudomása volt az izraeli hírszerzésnek, sőt, közreműködött a pénz eljuttatásában. Az ügyleteket 1998-ban és 1999-ben hajtották végre. Minderről tájékoztatást kapott Janet Reno akkori igazságügyi miniszter, aki jóváhagyta őket, jelentette bírósági dokumentumokra hivatkozva kedden az AP amerikai hírügynökség.

Kevés pénz

Az FBI ügynökei szerint egy-egy alkalommal néhány ezer dollárról volt szó, ami túl kevés egy jelentősebb merénylet pénzeléséhez. A Hamász az összegeket néhány esetben egy iszlám vallásra áttért amerikai állampolgártól vette át, akit jó kapcsolatok fűztek palesztin szervezetekhez.

Az illető, Harry Ellen arizonai üzletember, egy zárt bírósági tárgyaláson tett tanúvallomásában elmondta, beleegyezett abba, hogy az FBI lehallgatókészülékeket helyezzen el a lakásában, irodájában és a autójában. Hozzájárult ahhoz is, hogy a nyomozó hatóság ügynökei megfigyelés alatt tartsák az általa a Gázai övezetben működtetett muzulmán alapítvány tevékenységét. Az FBI-jal folytatott négyévi együttműködés során Ellen bejáratos lett Jasszer Arafat palesztin elnökhöz is.

Figyelmeztette az FBI-t

Ellen tartótisztje az a Kenneth Williams volt, aki pár évvel később azáltal vált ismertté, hogy - jóval 2001. szeptember 11. előtt - emlékeztetőt írt az FBI központjának. Ebben arra figyelmeztette főnökeit, hogy arab férfiak pilótakiképzésen vesznek részt az Egyesült Államokban. Williams intelme süket fülekre talált.

A Fehér Ház nem tudott róla

A bíróság előtt Sandy Berger, Bill Clinton elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette, a Fehér Háznak nem volt tudomása az FBI ilyen jellegű tevékenységéről.