Árpád
-1 °C
9 °C

Lukasenko nyert Fehéroroszországban

2001.09.10. 12:06
Alekszandr Lukasenko nyerte a fehérorosz választásokat. A végleges, nem hivatalos eredmények szerint a jelenlegi elnök a szavazatok háromnegyedét söpörte be. Az ellenzék és a nemzetközi megfigyelők azonban csalást emlegetnek. Az ellenzék közös jelöltje tiltakozó akciókat ígér.
A vasárnapi fehéroroszországi elnökválasztások nem hivatalos végeredményei szerint a jelenlegi államfő, Alekszandr Lukasenko elnök fölényes győzelmet aratott már az első fordulóban. A választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint Lukasenko a hétmillió szavazópolgár 75,62 százaléka támogatta. Az ellenzék közös jelöltjének, Vlagyimir Goncsarik szakszervezeti vezetőnek a szavazatok 15,39 százaléka jutott, míg Szergej Gajdukevics, a Liberális Demokrata Párt elnöke kénytelen beérni a szavazatok 2,48 százalékával - jelentette az MTI.

Csalást kiált az ellenzék

Vlagyimir Goncsarik, a polgári koalíció jelöltje hétfő reggeli sajtóértekezletén bejelentette, hogy a választási bizottsághoz fordul, és kérni fogja a szavazás eredményének megsemmisítését. Goncsarik szerint az elnök csalással nyert, és véleményének nem csak törvényes úton, de tömeges tiltakozó akciók szervezésével is hangot kíván adni. A kommunisták vezetője, aki szintén Goncsarikot támogatta, azt állította, hogy nem is volt választás, mert a választási bizottságokban előre beírták a tervezett számokat.

Nemzetközi megfigyelők szerint a választás nem volt szabad

Nemzetközi megfigyelők - akik korábban is aggodalmukat hangoztatták a választás tisztességes jellegét illetően - antidemokratikusnak nevezték a voksolás lebonyolítását. "A választás nem volt demokratikus. Se nem tiszta, se nem szabad" - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet egy magas rangú tisztviselője a Reutersnek. Az EBESZ hivatalos álláspontját délután hozzák nyilvánosságra.

A hatóságok akadályozták a megfigyelők munkáját

A BBC szerint a hatóságok több száz helyi megfigyelő számára nem engedélyezték, hogy hozzáférjenek a választási dokumentumokhoz és irodákhoz. Lukasenko elnök személyesen azzal vádolta meg az EBESZ helyi vezetőjét, hogy kém, és ha nem hagyja el az országot, akkor kiutasítják. Az elnök várhatóan délután tart sajtóértekezletet, de már a választási csalásra vonatkozó vádakat már korábban visszautasította.

Nyugati elemzők szerint Lukasenko győzelme előrelátható volt, de a győzelem mértéke túl nagy ahhoz, hogy hihető legyen, és ez az elnököt maradék nemzetközi hitelétől is megfosztja.

Lukasenko, a populista

Lukasenko 1994 óta vezeti Fehéroroszországot, kormányzása alatt az ellenzéki véleményeket és a szabad sajtót elnyomták. Többször is összeütközésbe került a Nyugattal. Populista politikája, a szovjet érából származó szociális védőháló megőrzése azonban biztosította népszerűségét - főként a vidéken élők és az idősebbek körében -, bár az ország gazdasága romokban hever. Nevéhez fűződik az orosz-fehérorosz kapcsolatok szorosabbra fűzése: egy időben szóba került, hogy a két ország esetleges újraegyesülése után ő lehetne Borisz Jelcin volt orosz elnök utódja.