Árpád
-2 °C
9 °C

Fidel a Kuba bombázásáról fantáziáló amerikaiakról

2003.05.27. 18:03
Fidel Castro kubai elnök Buenos Airesben óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja a hazáját. A nagy érdeklődésre való tekintettel az egyetemi aula helyett a kinti lépcsőn mondta el beszédét. Papír nélkül, röpke két és félórában foglalkozott a "náci fasizmust" felélesztéséről gondolkodó amerikai erőkkel, valamint azzal, hogy Kuba sohasem bombáz senkit megelőző módon. Kicsit az argentin Ernesto "Che" Guevarát is dicsérte a hazai közönség előtt.
"Ez Buenos Aires lakosságának üzenete azokhoz, akik arról álmodoznak, hogy hazánkat bombázzák" - mondta a 76 éves kubai vezető az argentin fővárosban, így nyugtázva, hogy beszédére több ezres hallgatóság volt kíváncsi. Egyúttal azt vetette Washington szemére, hogy rágalmak áradatát zúdítja Kubára. Castro papír nélkül mondott, mintegy két és fél órás beszédében utalt arra, hogy az Egyesült Államokban vannak olyan erők, amelyek az egész világon egyfajta "náci fasizmust" akarnak megvalósítani. A kubai államfő arra használta fel külföldi látogatását, hogy kissé javítsa a szigetország nemzetközi megítélését, amelyet jócskán lerontott három kubai ellenzéki személy áprilisi kivégzése. Az illetőket egy komphajó eltérítése miatt ítélték halálra.

A közönség után ment

- Úgy érzem magamat, mint Kubában - mondta Castro, aki láthatóan igen jó hangulatban és tréfás kedvében volt. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Castrót megtapsolták, amikor nemes emberbarátként írta le néhai harcostársát, az argentin Ernesto "Che" Guevarát. Az Egyesült Államoknak címzett bírálat mellett Castro dicsérte országa szocialista vívmányait. - Mi senkit sem bombázunk megelőző módon, hanem szerte a világba orvosokat küldünk megelőzés céljából - mondta. - Milliószor beszéltek a berlini fal halottairól, de sohasem esett szó a Mexikó és az Egyesült Államok között húzódó határ halottainak sokkal nagyobb számáról. Castro, aki Néstor Kirchner új elnök beiktatásán vett részt Argentínában, az eredeti tervek szerint az egyetemen tartott volna előadást. Az erre a célra kijelölt aulát azonban túlzsúfoltság miatt ki kellett üríteni. A kubai vezető ezután meglepetésszerűen megjelent az épület előtti lépcsőkön, és ott mondott beszédet.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!