Gyöngyi
9 °C
9 °C

Söpört a jobboldal a francia választáson

2007.06.11. 08:19
A Nicolas Sarkozy vezette jobboldal földcsuszamlás-szerű győzelmét vetíti előre a francia parlamenti választások vasárnap rendezett első fordulója. Sarkozyék 3/4-es többséget szerezhetnek a nemzetgyűlésben, miközben a szocialisták szenvednek és Bayrou is alulteljesítette az elvárásokat.

A franciaországi parlamenti választások vasárnap tartott első fordulójában a másfél hónapja megválasztott köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy pártja elsöprő győzelmet aratott. A jelenleg is kormányzó UMP jelöltjei az összes szavazat 40%-át szerezték meg, míg a legnagyobb ellenfél szocialista párt csak 25%-ot kapott. A várható képviselői helyek tekintetében ráadásul sokkal nagyobb különbség van a két párt között, hiszen Franciaországban a parlamenti választások két fordulójában csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, és a jobboldal sokkal több választókörzetben áll nyerésre.

Az UMP győzelmével 30 éve először fordulhat elő, hogy a választók megerősítik a hatalmon lévő többséget a törvényhozó nemzetgyűlésben. Ugyanakkor arra is régen volt már példa, hogy annyira kevesen menjenek el szavazni egy parlamenti fordulóban, mint vasárnap, amikor a távolmaradók aránya megközelítette a 40%-ot. Főleg azután meglepő a visszaesés, hogy az április-májusi elnökválasztás során 84%-ot meghaladó rekordrészvételt regisztráltak.

Egyéni jelöltek versenye
A francia parlamenti választásokon pártok által támogatott vagy függetlenként induló egyéni jelöltekre lehet szavazni minden választókörzetben. Ha valamelyik jelölt az első fordulóban megszerzi a szavazatok több mint 50%-át, akkor megnyeri a választást. Egyéb esetben második fordulóra kerül sor, ahol minden olyan jelölt szerepelhet, aki a körzetben regisztrált összes választó 12,5%-ának megfelelő szavazatot szerez (a távolmaradók függvényében változik a konkrét százalék). Ha egyik jelölt sem éri el ezt a határt, akkor a két legtöbb szavazatot kapó jelölt mérkőzik meg a második körben. A második fordulóban az a jelölt nyer, amelyik a több szavazatot kapja. Ha szavazategyenlőség lép fel, akkor az idősebb jelölt lesz megválasztva.

Sarkozy nyitottsága is segített

Az 577 tagú nemzetgyűlésből eddig 359-en alkották a jobboldali gyűjtőpárt UMP frakcióját, ezúttal számuk könnyen meghaladhatja a 400 főt, de egyes becslések még a 450 széket sem tartják elképzelhetetlennek. Sarkozyék 2/3-os többsége így már egészen biztosan meglesz, és a 3/4-es többségre is nagy esély van, ilyen mértékű dominanciára pedig még nem volt példa Franciaország történetében. A nagy jobboldali párt 63 jelöltje már az első fordulóban megszerezte a szavazatok több mint 50%-át, és ezzel automatikusan győzött választókörzetében.

A jobboldali gőzhenger eredményéhez ráadásul hozzá kell majd adni a néhány hete alakult Új Közép képviselőit is. Az Új Közepet a korábban a centrista François Bayrou UDF pártjába tartozó, de Sarkozyt támogató képviselők hozták létre. A megegyezéseknek köszönhetően ellenük nem indított saját jelölteket a köztársasági elnök pártja, ezért 24 jelenlegi képviselőjük többsége nagy eséllyel újra bejut a nemzetgyűlésbe. Az elnöki többséget támogató Új Középnek valószínűleg arra is lehetősége lesz, hogy saját frakciót alakítson, amihez legalább 20 képviselő szükséges.

Az első forduló eredménye egyértelműen azt jelzi, hogy Sarkozy és kinevezett kormánya másodszor is megkapja a választók bizalmát. A Le Monde francia napilapnak nyilatkozó jobboldali vezetők szerint a jó szereplésben nagyban közrejátszott, hogy Sarkozy megválasztása óta többször is nyitott a közép és a baloldal felé, a kormányban például több baloldali és centrista politikus is pozícióhoz jutott. Közülük a legfontosabb a külügyminiszterré kinevezett szocialista Bernard Kouchner, aki néhány hete még Ségolene Royal kampánystábjának tagjaként tűnt fel.

Hiányoznak a csalódott szocialista szavazók

A szocialistáknak nem sikerült mozgósítaniuk a vesztes elnökválasztás miatt csalódott szavazóikat, ezért a 149 képviselőhelyükből valószínűleg sokat elvesztenek majd. Akár az is előfordulhat, hogy csak feleennyien lesznek a második fordulót követően, ugyanakkor az sem zárható ki teljesen, hogy végül sikerül megőrizniük mostani létszámukat. Az egészen biztos, hogy mindkét esetben ők alkotják majd a legnagyobb ellenzéki frakciót.

A szocialista párt vezetésére aspiráló korábbi elnökjelölt Ségolene Royal számára kulcsfontosságú lehet a második forduló eredménye, mert a pártban jellemző belső viszályok miatt számos ellenlábasa van. A parlamenti választások eredményének függvényében közülük többen szívesen írnák le végleg Royalt, aki szerintük semmit sem tett hozzá a pusztán Sarkozyról szóló népszavazásként aposztrofált elnökválasztás alakulásához. A maga részéről Royal most nem indult képviselőként, mivel állítása szerint nem akarja halmozni a pozíciókat, ehelyett már rögtön a 2012-es elnökválasztásra készülne. Úgy gondolja ugyanis, hogy minél előbb, akár már az elkövetkező hónapokban meg kellene nevezni a következő elnökjelöltet.

A francia politikai elemzők szerint a szocialistáknak mindenképpen rendezniük kell a pártot megosztó belső hatalmi harcokat, ahhoz, hogy hatékony ellenzékként tudjanak működni a későbbiekben. A baloldali párt legközelebb a 2008 márciusára kiírt önkormányzati választáson bizonyíthat, de ehhez arra is szükségük lesz, hogy a reformok megkezdése után csökkenjen Sarkozyék népszerűsége.

Bayrou hosszú és rögös út előtt áll

Az UDF elnöke, François Bayrou már az elnökválasztás első fordulója után bejelentette egy új, középre pozícionált párt létrehozását, ami május végén MoDem (Demokratikus Mozgalom) néven meg is valósult. Az UDF Sarkozy-párti képviselői nem léptek be az új formációba, hanem inkább távoztak, és a MoDemmel szemben létrehozták a nyíltan jobbra húzó Új Közepet.

Bayrou elképzeléseinek megfelelően a MoDem a korábbinál sokkal szélesebb körben nyitott, és majdnem minden választókörzetben indított saját jelöltet. Azonban a Bayrou által az elnökválasztás első fordulójában elért 18,7%-ot vasárnap megközelíteniük sem sikerült, csak az összes szavazat 7,5%-át szerezték meg. Ráadásul legjobb esetben is csak 4 képviselőjük kerülhet a nemzetgyűlésbe, de közülük is inkább csak kettőnek van valódi esélye arra, hogy megválasszák. A Le Monde-nak a párt vezetői is elismerték, hogy a vártnál rosszabbul szerepeltek, azonban fontosnak tartották kiemelni, hogy teljesen függetlenként indultak, míg korábban mindig a jobboldali visszalépéseknek köszönhetően jutottak be a parlamentbe az UDF képviselői.

Kevés képviselővel nem lesz könnyű dolga Bayrou-nak, viszont egyelőre a parlamenten kívül fényes jövő állhat a MoDem előtt. A párt megalakulása óta eltelt hónapban 78 ezer új belépőt regisztráltak, ráadásul többségük fiatal, belőlük pedig egy egészen új politikus generáció épülhet ki Bayrou mellett, aki majd számíthat rájuk a távlati célként kitűzött 2012-es elnökválasztás során.

Az első forduló eredményéből az is kiderül, hogy a Jean-Marie Le Pen nevével fémjelzett szélsőjobboldali Nemzeti Front a rosszul sikerült elnökválasztás után a valaha volt legrosszabb eredményét érte el a parlamenti választáson. A kommunista párt viszont nem tűnik el a nemzetgyűlésből, frakciót ugyan már nem alakíthat, de 10-12 képviselője biztosan mandátumot szerezhet.