Natália
-3 °C
7 °C

Mészárlás és összecsapások Afrikában

2006.05.25. 16:08
Szudánból betört arab fegyveresek több mint 100 embert mészároltak le Csádban áprilisban, számolt be egy emberjogi szervezet. Az azóta megkötött darfuri békemegállapodás értelmében a szudáni csapatoknak le kell tenniük a fegyvert. Szomáliában az iszlám bíróságok hívei csaptak össze a terroristaellenes koalíció csapataival, akiket sokak szerint az Egyesült Államok támogat. Több mint 30 ember meghalt.

Több mint száz embert mészároltak le Csádban a szomszédos Szudánból betört arab fegyveresek egy nemzetközi emberjogi szervezet csütörtöki jelentése szerint. A Human Rights Watch (HRW) szemtanúk elbeszélésére és helyszíni vizsgálatokra hivatkozva közölte, hogy négy szomszédos faluban történtek atrocitások április 12-én és 13-án, amikor csádi lázadók nyugat felé vonultak Csád fővárosa megtámadására.

„A szudáni milicisták egyre beljebb nyomulnak Csádba, fosztogatnak és leöldösik a falusi lakosságot, elhajtják a szarvasmarhákat” - jelentette ki Peter Takirambudde, az amerikai központú HRW afrikai igazgatója. A mészárlás egy Dzsavara nevű falut érintett a legsúlyosabban, ahol pár óra alatt 75 embert lőttek agyon vagy vágtak le bozótvágó késsel. Három szomszédos faluban további 43 ember esett a gyilkosok áldozatául.

A szemtanúk a dzsandzsavíd milícia tagjaiként írták le a támadókat. Ez az arab fegyveres banda a Csáddal határos Darfur tartományban jött létre, azonban a május eleji darfuri békemegállapodás értelmében le kellene tenniük a fegyvert.

Több tucat áldozat Szomáliában

A szomáliai milíciák két ellenséges csoportjának újabb összecsapásaiban meghalt több mint harminc ember csütörtökön Mogadishuban, számoltak be szemtanúk, egészségügyi tisztségviselők és egy milíciaparancsnok. Az iszlám bíróságokhoz kötődő milícia aknavetőkkel, rakétagránátokkal, légvédelmi fegyverekkel felszerelkezve kora reggel óta harcol a hadurak alkotta sajátos terroristaellenes koalícióval, amelyet sokak feltételezése szerint az Egyesült Államok anyagilag támogat.

Szemtanúk beszámolója szerint a város legkülönbözőbb pontjain zajló fegyveres harcok miatt egyre többen menekülnek Mogadishuból. Az egyik lakos egy hírügynökségnek elmondta, hogy csaknem 30 halálos áldozatot és több mint 40 sebesült látott, de csak néhány sérültet szállították kórházba. A Mogadishu birtoklásáért az év eleje óta tartó harcoknak eddig legalább 270 áldozata van.

Újabb háború

Mindkét harcoló fél megerősítette, hogy újabb összecsapások törtek ki, egyes tagjaik szerint ilyen heves harcokra évek óta nem volt példa az országban. Egyes elemzők szerint újabb háború kezdődött Szomáliában Washington és az iszlám harcosok között, az Egyesült Államok ugyanis régóta terroristák rejtekhelyének tekinti az országot. A hadurak koalíciója szerint az iszlám milíciák az al-Kaidához kötődő terroristákat rejtegetnek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve a világszervezet főtitkára, Kofi Annan az utóbbi hetekben tűzszünet megkötésére szólította fel a harcolókat. Szomáliában Mohamed Sziad Barré elnök 1991-es bukása óta uralkodik káosz. A 2004-ben felállított átmeneti intézmények megosztottak, és képtelenek a rend helyreállítására. Az ENSZ által támogatott átmeneti kormány Baidoa városában székel, de az ország nagy részén egyelőre nem tudta elfogadtatni magát.