Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Palesztin rendőrök elfoglalták a gázai parlamentet

2006.01.30. 10:16
Palesztin rendőrök hétfőn elfoglalták a palesztin parlament gázai épületét, az al-Aksza Mártírjai Brigád pedig az EU gázai irodájába tört be, hogy tiltakozásának adjon hangot. Vasárnap nyilvánosságra hozták a választások hivatalos eredményeit: a Hamasz 74, a Fatah 45 mandátumot szerzett a parlamentben, így a radikális Hamásznak nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége.

Mintegy harminc, a Hamász radikális palesztin szervezet választási győzelme miatt felbőszült palesztin rendőr elfoglalta hétfőn a gázai parlament épületét; a támadók a levegőbe lövöldöztek - közölték szemtanúk.

A palesztin rendőrök bezárták az épület kapuit maguk mögött, és állásokat foglaltak el a parlamentnek otthont adó épületegyüttes, illetve egy szomszédos épület tetején. Egyelőre nem ismeretes, hogy kik hajtották végre az erőszakos épületfoglalást. Sérültekről nem érkezett jelentés. Az egyik nyugati hírügynökség tudósítója szerint az épületfoglaló rendőrök akár fegyverrel is készek megakadályozni, hogy a biztonsági szolgálatok feletti ellenőrzés a Hamász kezébe kerüljön.


Fatah támogatók a parlamentnél

Álarcos fegyveresek hétfőn elfoglalták az Európai Unió gázai irodáját - írja az AP. A támadás fél óráig tartott, és tiltakozásul szánták egy dán újság ellen, melynek lapjain véleményük szerint Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúra jelent meg. A fegyveresek követelték, hogy Dánia és Norvégia kérjen bocsánatot. Kijelentették továbbá, hogy a két ország állampolgárai nem nyerhetnek bebocsátást a Gázai övezetbe. A dánok a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva megtagadták a bocsánatkérést.

A támadásért a Fatah közeli al-Aksza Mártírjai Brigád vállalta a felelősséget. Sérültekről nem érkezett jelentés.

A 12 karikatúra tavaly szeptemberben jelent meg a Jyllands-Posten című dán lapban, ezt vette át a közelmúltban a Magazinet című norvég lap is. Az ábrákon többek között látható egy karikatúra a prófétáról, ahol a fejére a turbán helyett egy gyújtózsinóros bombát rajzoltak.

Egységben a biztonsági szolgálatok

A palesztin rendőrség soraiban sokan a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom hívei. Ők most attól tartanak, hogy a biztonsági erők feletti ellenőrzést a radikális Hamász veszi át, miután a múlt szerdai parlamenti választásokon abszolút többséget szerzett, súlyos vereséget mérve az egy évtizede kormányzó Fatahra.

Palesztin rendőrök múlt szombaton rövid időre már elfoglalták a gázai parlament épületét, tiltakozásul Hamász-vezetők ama felhívásai miatt, hogy állítsanak fel egy palesztin hadsereget az iszlám alapokon álló szervezet tagjainak a részvételével. Naszr Júszef, a leköszönő palesztin kormány belügyminisztere vasárnap kijelentette: a biztonsági szolgálatok a Hamász győzelme ellenére Abbász irányítása alatt maradnak. "Elengedhetetlen a biztonsági szolgálatok egységének megőrzése egy ilyen nehéz időszakban" - mondta Naszr Júszef, akinek szavait a Wafa palesztin hírügynökség idézte.

Végleges eredmények


Fatah támogatók a parlamentnél

A palesztin központi választási bizottság vasárnap hozta nyilvánosságra a választás végleges eredményeit, így a Hamász radikális mozgalomnak 74, az eddig kormányzó Fatahnak 45 parlamenti mandátum jutott a 132 fős törvényhozási testületben. A többi mandátumon öt kisebb szervezet osztozik.

A végleges eredmények szerint a Fatah a képviselői helyek több mint egyharmadára tett szert, ami azt jelenti, hogy útját állhatja a palesztin alaptörvény - a Palesztin Hatóság "alkotmánya" - módosításának. A választási bizottság tájékoztatása szerint a választási részvétel meghaladta a 77 százalékot.

Az iszlám jogot fogja használni a kormányzásra készülő Hamász a törvényhozás alapjául. A radikális szervezet ugyanakkor nem akar szigorú iszlám jogrendet bevezetni, így nem akarja megtiltani a nők és férfiak keveredését a nyilvános helyeken, sem betiltani az italméréseket, mondta vasárnap a palesztin választásokon győztes szervezet egyik vezető tagja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!