Árpád
-2 °C
9 °C

Új elnöke van Bolíviának

2003.10.18. 10:59
Kapcsolódó cikkek (1)
Carlos Mesa Gisbert eddigi alelnököt bízta meg szombatra virradóra az államfői teendőkkel a bolíviai törvényhozás, miután elfogadta Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente államfő lemondását.
Az alkotmány értelmében Carlos Mesa Gisbert Sánchez de Lozada mandátumának lejártáig, 2007 augusztusáig tölteti be az elnöki posztot. Az új államfő, aki a parlament két házának közös rendkívüli ülésén letette az esküt, a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint saját mandátumának lerövidítését és előrehozott választásokat javasolt. Az ötvenéves Carlos Mesa Gisbert újságíró és történész, aki 2002 közepén kezdte politikusi karrierjét, amikor a most lemondott elnök ellenfele volt az előző választásokon. Egyetlen politikai pártnak sem tagja.

Miamiban az exelnök

Sánchez de Lozada azután nyújtotta be lemondását, hogy a szabadpiaci gazdaságpolitikája miatt tiltakozó bolíviaiak ezrei egy hónapja követelték távozását. A tüntetők és a rendfenntartó erők közötti összecsapásoknak során hetvennégyen vesztették életüket. A volt elnök hat családtagjával és három munkatársával péntek éjjel Miamiba repült - jelentette az AFP francia hírügynökség.