Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Nemzetközi szinten folytatódik a szlovák-magyar vita?

2006.09.14. 20:01
A magyar külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy nem nő a feszültség a szlovák-magyar viszonyt illetően, és ez véleménye szerint mindkét ország valós érdeke. Közben egy szlovák európai parlamenti (EP) képviselő szerint a magyarok gerjesztik a feszültséget, és az EP munkabizottsága is bíralja országát.

Göncz Kinga csütörtökön Bécsben, a Regionális Partnerségben részt vevő országok külügyminisztereinek a találkozója után tartott sajtóértekezleten a szlovák-magyar feszültségre vonatkozó újságírói kérdésre kifejtette: nem gondolja, hogy helyes az az értelmezés, amely kisebbségi problémaként kezeli ezt a kérdéskört. Emlékeztetett arra, hogy a szlovák kormány megalakulása után vetették fel a kérdést: a koalícióban van egy olyan párt, amelynek programja, valamint választási kampánya is ellentétes az olyan európai értékekkel, mint például a tolerancia vagy az idegengyűlölet elvetése.

Nem kisebbségi kérdés

A magyar miniszter leszögezte, hogy ez sem Magyarországon, sem pedig Szlovákiában nem kisebbségi kérdés. Úgy érvelt, hogy a magyarországi kisebbségi önkormányzatok megalakulása után nagyon békés korszak köszöntött be, és mindenki azt remélte, hogy az EU-hoz való csatlakozás után semmiféle - úgymond - ilyen jellegű feszültség nem következhet be egyik országban sem. Meglepetésre azonban növekedhet a feszültség, ha egy ilyen párt vezető, azaz kormányzati pozícióba kerül. Hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a két ország civil társadalmai eléggé határozottan kiállnak amellett: nagyon békés egymás mellett élést és békés fejlődést akarnak, ami alapvetően az utóbbi éveket is jellemezte.

Göncz Kinga emlékeztetett arra a fejlődésre, amelyet a két ország viszonylatában a határok megnyitása után értek el, példaként kiemelve a nagyon szoros infrastrukturális, közlekedési, gazdasági és beruházási fejlesztéseket, amelyek munkahelyeket teremtettek mindkét országban. Elmondta, hogy Dél-Szlovákiából sokan járnak át Magyarországra dolgozni. - Úgy gondolom, hogy ez az a jövő, amelyet valamennyien látni szeretnénk. És azt reméljük, hogy a feszültség nem fog növekedni, és ez mindkét ország valós érdeke - emelte ki.

Kubis: nem szélsőséges a Szlovák Nemzeti Párt

Ján Kubis szlovák külügyminiszter félreértelmezésekre és félremagyarázásokra hívta fel a figyelmet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kormányerővé válásával kapcsolatban. Kijelentette, semmi sincs e párt programjában, ami szélsőségességről vagy gyűlöletről szólna, és a program elolvasását ajánlotta hallgatóságának. Leszögezte, hogy a kormányban a Smer szociáldemokrata párt a meghatározó, és a kabinet programja világosan szociáldemokrata, amely az európai értékeken és normákon alapul. Úgy magyarázta, hogy a döntőek a kormány tettei, amelyek mindennek a próbáját jelentik.

Az incidensekre utalva egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy 3-4 ilyen eset történt, és a rendőrség - különös figyelemmel az esetleges nemzetiségi vonatkozásokra - azonnal kinyomozta azokat, a bíróság pedig felelősségre vonja a tetteseket. Leszögezte, hogy ezt tették, és ezt is fogják tenni, mert Szlovákiában nulla tolerancia érvényesül a szélsőségességgel szemben. Hangsúlyozta, hogy a kabinet pedig figyelni fog a hasonló ügyekre, kivizsgáltatja azokat, és lépni fog azokkal szemben, akik esetleg az ilyen ügyek mögött állnak.

Együttműködnek a magyar rendőrséggel

A nemzetiségek szlovákiai védelmével kapcsolatban Kubis azt ajánlotta, hogy el kell olvasni az Európa Tanács jelentéstevőjének a beszámolóját, amely képet ad a kisebbségek védelméről. Kiemelte, semmi sem változott a normatívákat és a gyakorlatot illetően. Hangsúlyozta, hogy időről időre vannak problémák, de kabinetként határozottan fognak cselekedni, olyan kérdéseket illetően is, amelyek esetleg egy politikai párt kormányzati részvételét illetően félremagyarázások vagy téves felfogások.

Utalt arra, hogy a szlovák hatóságok számos ügyben együttműködnek a magyar rendőrséggel, beleértve azt a célt is, hogy az ilyen helyzetekből ne nőhessen ki semmifajta politikai feszültség. Elismeréssel szólt arról, hogy a két ország civil társadalma megérti ezt, és felszólítja a politikusokat, hogy csillapítsák a helyzetet, és a kormánya ezt is teszi.

Szlovákiát bírálja az EP munkacsoportja

Bírálja Szlovákiát a magyar és a roma kisebbséghez tartozók ellen területén végrehajtott támadásokért az Európai Parlament emberi jogsértésekkel foglalkozó munkacsoportja által készített, a parlament elé beterjesztendő közleménytervezet - közölte csütörtökön egy szlovák európai parlamenti képviselő.

Monika Benová-Flasíková szlovák EP-képviselő, a Robert Fico kormányfő vezette szociáldemokrata Smer (Irány) párt alelnöke elmondta, a dokumentumtervezet megemlíti Malina Hedvig szlovákiai magyar diáklány esetét is. A lányt elmondása szerint a múlt hónapban brutálisan bántalmazta két bőrfejű csak azért, mert magyarul beszélt valakivel telefonon. A szlovák rendőrség nemrégiben közölte, az egész ügy kitaláció, de a lány fenntartotta vallomását.

Benová képviselőasszony azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, a tervezett állásfoglalás milyen formában kerül az EP elé. Az egyik lehetőség az, hogy a szöveget az egyik képviselőcsoport elnöke vitára terjeszti elő. Benová mindenesetre úgy vélte, "a magyar EP-képviselők szükségtelenül gerjesztik a feszültséget Szlovákia és Magyarország között".

Az elmúlt héten kiállítás nyílt az Európai Parlament egyik folyosóján a szlovákiai magyaroknak a második világháború utáni, Szlovákiából való kitelepítéséről. A kiállítás anyagát a szlovák tiltakozás ellenére sem szedték le. Pozsony és Budapest között azután bontakozott ki vita, hogy Szlovákiában hivatalba lépett az új kormány, amelynek tagja a Ján Slota vezette szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is.