Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Lengyelország: négy páncélos és a Gripen?

2002.11.14. 13:14
December végéig kell döntenie a lengyel kormánynak arról, hogy haderejének elavult szovjet légiflottáját milyen típusú modern gépekre cseréli le. A választék: F-16; Gripen; Mirage 200-5.
A lengyelek másfél hónapon belül döntenek arról, hogy mely cégre bízzák elavult, szovjet gépekből álló légiflottájuk modernizálását. A 3,5 milliárd eurós (858 milliárd forint) szerződésért hárman versengenek: az amerikai Lockheed Martin Corp (F-16-osokkal), a svéd-brit konzorcium, a Saab AB és BAE Systems PLC (JAS-39 Gripen ajánlattal) és a francia Dassault Industrie (Mirage 2000-5 gépekkel).

Árajánlatok 10 százalékos különbségen belül

A pályázatok felbontása után Janusz Zemke, a lengyel védelmi miniszter helyettese bejelentette: tíz százalékos az eltérés az árajánlatok között. Különbségek vannak a fizetési feltételekben és a járulékos ígéretekben, s ez döntően befolyásolja majd a kormány határozatát. A kormánynak december végére mindenképpen döntenie kell az ügyben, a nyertessel pedig 2003 első felében kötnek szerződést.

A lengyel jogszabályok szerint a tender győztesének a vételár egészét Lengyelországban kell elköltenie. Lengyelország döntését a pályázatok konkrét tartalma mellett nagymértékben befolyásolhatja az, hogy Magyarország és Csehország a svéd Gripenek vásárlása illetve bérlése mellett döntött. A cseh kormány 24 Gripen vásárlásáról határozott (1,8 milliárd dolláros a rendelés), a magyar vezetés viszont 14 gép 10 éves bérlése mellett foglalt állást.

Magyarország a cseregépet máris cserélné

Október végi lapértesülések szerint a kormányváltás után a magyar honvédelmi tárca megvizsgálta a gépbérlet ügyét, s kezdeményezte a bérlésre kiválasztott Gripenek kicserélését a svéd gyártó korszerűbb típusára. A szándék tényét a katonai vezetés megerősítette, s azzal magyarázta, hogy a következő években egészen más harcászati képességekkel kell rendelkeznie egy NATO-ország légierejének, mint azt a korábbi döntésnél tervezték. Szeretnék például elérni, hogy a repülőgépek utántölthetőek legyenek, illetve képesnek kell lenniük a földi célok elleni, éjszakai viszonyok közötti akciók nagy pontosságú végrehajtására.

A svédek is változtatnának

Nem hivatalos értesülések szerint a tervezett, 108 milliárd dolláros bérleti díj a típusmódosítás miatt akár 35 százalékkal is növekedhet. A svédek ezen felül várhatóan kihasználják majd a kondíciók újratárgyalását arra, hogy csökkentsék a megállapodásban szereplő 110 százalékos magyarországi ellentételezés mértékét, illetve hogy a "keretbe" korábbi, a géptendertől függetlenül elkezdett magyarországi beruházásokat is beszámíthassanak.

Az ügyben újabb fejlemények november végén várhatók.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!