Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Sevarnadze átadná hivatalát

2003.11.22. 18:57
Az elmenekült grúz államfő Eduard Sevarnadze nem zárja ki a lemondását. Ennek azonban az alkotmány szellemében kell megtörténnie, mondta Grúzia első embere tbiliszi rezidenciáján. Az elnök által kihirdetett szükségállapotra fittyet hányva az ellenzék fokozatosan átveszi a főváros felett az ellenőrzést. Tbiliszi környékén mozgósítják a fegyveres erőket.

Megszűnt a köztévé adása

A grúz kormány által felügyelt tévéadó szombaton este beszüntette adását. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozva a televízió egyik munkatársa azt nyilatkozta, hogy egyik percről a másikra lekapcsolták őket, és nem tudják miért.

A Rustavi 2 független tévéadó eközben azt jelentette, hogy a hatóságok az ő adásukat is meg akarták szüntetni. Fegyveresek tartanak az adó központjába, és a parlament előtt tüntető csoportok szintén elindultak arrafelé. A Rustavi 2 a kaukázusi ország legkedveltebb adója, és az elmúlt hetekben részletesen beszámolt a komrány elleni tiltakozó megmozdulásokról. Csapatmozgások Tbiliszi határában

A grúz krízis első estéjén a belügyminisztérium összevonta csapatait a főváros határában. Több pánzélozott egységet mozgósítottak a környező helyőrségekben. A minisztérium környékén a katonák elfoglalták állásaikat.

Eduard Sevarnadze államző belügyminisztériumhoz közeli rezidenciája mellett több páncélozott jármű vonult fel, jelentette a Rustavi 2 független tévéadó. Négy csapatszállító illetve több mint tíz busz és kisbusz hozott az épülethez további katonákat. A jelentés szerint a Tbiliszihez közeli Vasiani bázison páncélosokat készítenek fel az indulásra.

A tüntetők élére ált Mihail Szaakasvili és Nino Burdsanadse ellenzéki vezetők este a grúz televízióban kijelentették, hogy katonai és rendőri vezetők garantálták nekik, hogy nem lesz erőszakos beavatkozás.

Az ellenzék vezére, Mihail Saakasvili a CNN-nek délután adott interjújában arra utalt, hogy ha Sevarnadze gyorsan kiírja az új elnökválasztást, átmeneti időre a hivatalában maradhat. A parlamentet elfoglaló tüntetők gyakorlatilag átvették az ellenőrzést a főváros felett.

Tekintse meg képeinket a tüntetésről.
A Sevarnadze által délutáni elmenekülésekor kihirdetett szükségállapotot figyelmen kívül hagyja az ellenzék, amikor megerősíti állásait Tbilisziben. Burdsanadse, a parlament eddigi elnöke ragaszkodik hozzá, hogy az alkotmány szerint az új államfő megválasztásáig ideiglenesen átszálltak rá az elnöki jogkörök.

Burdsanadse szavai szerint Sevarnadzénak nincs többé erkölcsi joga az elnöki poszthoz. A politikus asszony egyúttal arra figyelmeztette a fegyveres erőket, nehogy beavatkozzanak a hatalmi harcba. Az elnöki hivatal ragaszkodik hozzá, hogy az ellenzék fegyveres államcsínyt követett el.

Harmic dolláros átlagbér, tíz dolláros nyugdíj
A nem hivatalos adatok szerint Grúziában nyolcvan százalékos a munkanélküliség, de a dolgozni sem különösebben érdemes, az átlagbér ugyanis havi 30 dollár. A nyugdíjasok helyzete még enneél is reménytelenebb, ők havi 10 dollárnak megfelelő összegre számíthatnak, derül ki a Heti Világgazdaság összeállításából. Helyi szakértők szerint a hazai össztermék több mint felét a feketegazdaság állítja elő, míg a hivatalos GDP hatszáz dollár körül alkul fejenként és persze évente. A válság fő oka a HVG szerint a korrupció, az országban egy jogosítványt sem lehet kenőpénz nélkül megszerezni, nemhogy egy külföldinek bármiféle befektetési ügyet elintézni. Az ország egyetlen reménysége a British Petroleum által folyó olajvezeték-építés, amelynek üzemeltetéséből évente félmilliárd dolláros bevételre számíthat. A vezeték elméletileg 2005-től szállít majd olajat.
Forrás: HVG
A parlament épületének elfoglalása után ugyanis a tüntetők behatoltak Sevarnadze hivatalába is. A 75 éves grúz elnök visszautasította a lemondást, ugyanakkor ennek lehetőségét mégsem zárta ki. Szavai szerint ennek az alkotmány szellemében kell megtörténnie.

Washington és Moszkva aggódik

Sevarnadze szombaton este telefonon beszélt Colin Powell amerikai külügyminiszterrel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Powell aggodalmát fejezte ki a Grúziában alkotmányon kívül sodródó helyzet miatt, közölte Sevarnadze titkársága. Az amerikai külügyminiszter hamarosan felkeresi az országot, áll a közleményben.

Putyin elnök ugyancsak aggodalmának adott hangot, és kifejezte reményét, hogy a helyzetet alkotmányos kürülmények között sikerül rendezni. Az amerikai külügyminisztérium a grúz kormányzatot és ellenzéket a párbeszéd folytatására szólítja fel. Mindkét oldalt felszólítják, hogy nem alkalmazzanak erőszakot, áll a washingtoni külügyi szóvivő közleményében.

Az EBESZ szintén arra szólította fel a grúzokat, hogy békés eszközökkel találjanak kiutat a válságból, és törekedjenek a helyzet demokratikus megoldására.

Az orosz csapatok szemlélődnek

Mihail Margelov befolyásos orosz politikus, a föderációs tanács külpolitikai bizottságának elnöke szerint Sevarnadze uralma véget ért. Mindent meg kell tenni, hogy a kormányrudat békésen adják át egy új elnöknek, idézte a dpa Margelov szavait. A moszkvai védelmi minisztérium szóvivője útján közölte: a Grúziában állomásozó orosz csapatok nem fognak beavatkozni a Tbilisziben zajló eseményekbe, mivel a fejlemények Grúzia belügyét képezik.

Az egykor a Szovjetunióhoz tartozó Grúzia rendkívüli geopolitikai jelentőséggel bír. A dpa szerint ezzel magyarázható, hogy az alig ötmilliós országban a háttérben az USA és Oroszország vetélkedik a nagyobb befolyásért.

Megfigyelők Tbilisziben

Az Index telefonon elérte Eörsi Mátyás országgyűlési képviselőt, aki az Európa Tanács delegációját vezeti, és feladata lett volna, hogy megfigyelőként őrködjön a választások második fordulójának tisztasága felett. A holnapra tervezett voksolás azonban minden bizonnyal elmarad.

Eörsi Mátyás az Index kérdésére elmondta, hogy szombat délelőtt Sevardnadze ellenes tűntetők és a hetvenöt éves grúz államfő hívei is a parlament előtt gyülekeztek. A CNN értesüléseivel ellentétben a tűntetők nem csaptak össze a rendőrséggel, csak a két tábort elválasztó rendőrségi buszokat döntötték fel.

Eörsi Mátyás vasárnap találkozott volna a grúz elnökkel, de egyelőre nem lehet tudni, hogy létrejön-e az egyeztető tárgyalás.