Ambrus
-7 °C
3 °C

Az öbölháború

2003.03.20. 04:01
Az iraki csapatok 1990 augusztus 2-án, helyi idő szerint hajnali 2 órakor rohanták le a szomszédos Kuvaitot. Az irakiak egy viszonylag kis hadsereggel támadták meg az olajban gazdag államot, amelynek uralkodója, Dzsaber al-Ahmed al-Szabah azonnal Szaúd-Arábiába menekült. Szaddám Huszein iraki elnök azt állította, hogy a bevonulással az al-Szabah ellen készülő felkelést támogatták, ennek azonban ellentmond, hogy az inváziónak ellenálló kuvaitiakat lemészárolták, vagy megkínozták. Az irakiak több száz külföldi foglyot is ejtettek, akiket élő pajzsként használtak iraki és kuvaiti laktanyák és gyárak körül. Őket még a szövetséges támadások előtt szabadon eresztették.

Irak soha nem ismerte el Kuvait létezését

Az invázió idején Irak igen súlyos gazdasági problémákkal küszködött, részben az Irán ellen viselt nyolc év hosszú háború költségei miatt. Huszein azzal vádolta Kuvaitot, hogy az a két ország által közösen birtokolt olajmezőn a kvótán felül kitermelt olajmennyiséggel alacsonyan tartja az olaj világpiaci árát. Emellett Irak valójában sohasem fogadta el britek által megrajzolt iraki határvonalat, amellyel létrehozták Kuvait államot, azt mindig is az ország részének tekintette. Amikor Kuvait nem volt hajlandó hozzájárulni a az iráni háború költségeihez, Huszein megtámadta.

Kuvait
A mindössze kétmillió lakosú Kuvait 1961-ben vált függetlenné Iraktól. Az ország bevételeinek mintegy 90 százalékát az 1930-as évek óta folyó olajkitermelés adja. Kuvait vezetője az emír, Dzsaber al-Ahmed al-Szabah, aki unokatestvérét, Szabah al-Szálim al-Szabah-t váltotta 1977-ben ebben a pozícióban. A törvényhozás 1999-ben elutasította a nőknek adandó teljes szavazati és hivatal vállalási jogot, így a nők továbbra sem szavazhatnak. Az országban 1992-ben megszüntették az előzetes sajtócenzúrát, de a média általában igen kíméletesen bánik a királyi család tagjaival. Az emírhelyettes egyben miniszterelnök, a koronaherceg: Szád al-Abdallah al-Szálim al-Szabah. Az első miniszterelnök-helyettes egyben a külügyminiszter Szabah al-Ahmad al-Dzsabir al-Szabah. A második miniszterelnök helyette egyben védelmi miniszter is: Dzsabir Mubarak al-Hamad al-Szabah.
ENSZ-felhatalmazás

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az akciót, és szankciókkal sújtotta Irakot. Hosszas sikertelen diplomáciai tárgyalások után 1990 novemberében az ENSZ határidőt adott Iraknak, kivonja csapatait. Egyben felhatalmazta a nemzetközi koalíciót, hogy "bármilyen szükséges eszközzel" kényszerítsék ki az iraki együttműködést.

Sivatagi Vihar

A több százezres koalíció vezetését Norman Schwarzkopf amerikai tábornokra bízták. 1991. január 17-én az amerikai, a brit és szövetséges erők több hullámban támadtak iraki célpontokat, és ezzel kezdetét Sivatagi Vihar (Desert Storm) nevű hadművelet. A háborúk történetének során először vetnek be cirkálórakétákat, amelyeket a Perzsa-öbölben úszó hadihajókról lőttek ki. A rájuk erősített kamerák képeit pedig tévék sugározzák világszerte. A szövetséges repülők a következő hat hét alatt 116 ezer bevetésen vesznek részt, és megközelítőleg 85 ezer tonna bombát dobnak iraki katonai bázisokra, repterekre, hidakra, kormányzati épületekre, erőművekre és kommunikációs központokra. A ledobott bombák közel tíz százaléka lézervezérelt, ún. "intelligens bomba", amelyeket egy másik gépről irányítanak.

Válaszul a szövetségesek támadására Irak 1991 január 17-én Scud rakétákat lő ki az izraeli Tel Avivra és Haifára. Izrael bejelenti, hogy nem tervez válaszcsapást, tökéletesen megbízik a Scudok semlegesítésére gyorsan felállított amerikai Patriot rakéta kilövőkben. Összességében 39 Scud rakétát lőnek ki Izraelre, amelyek pár embert megsebesítenek, és csekély kárt okoznak. Február 25-én egy Scud a Szaúd-Arábiában fekvő dahrani amerikai bázisba csapódik, és megöl 28 amerikai katonát.

Szárazföldi hadműveletek: A halál sztrádája

A légitámadások után 1991 február 24-én a szövetségesek egy összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indítottak Irak ellen. A szárazföldi csapatok több ponton kezdték meg az inváziót a szaúdi határon, a Bászrát Kuvaittal összekötő autópályát pedig lezárták, hogy elvágják az iraki hadsereg utánpótlását. A támadásban szaúdi csapatok is részt vettek. A szövetségesek lebombázták az autópályán menekülő páncélosokat. A támadásban több ezer ember vesztette életét, ezért ez a hely a "halál sztrádájaként" vált ismertté. A visszavonuló irakiak több száz olajkutat gyújtottak fel. Alig száz órán belül az iraki hadsereg tulajdonképpen vereséget szenvedett. Irak február 26-án bejelentette, hogy kivonja csapatait Kuvaitból, de továbbra sem fogadta el az ENSZ-határozatokat. Jelentések szerint csak a szárazföldi hadműveletek során 25-30 ezer iraki vesztette életét.

Polgári áldozatok

A szövetségesek bevetéseinek szaporodásával megnőtt a civil áldozatok száma is. A legsúlyosabb tragédia 1991 február 13-án történt, amikor amerikai gépek lebombáznak egy iraki gyermektápszerüzemet, amelynek rendeltetéséről ellenmondásos hírek érkeznek. Az Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának elnöke, Colin Powell azt állította, hogy biztosak benne, hogy az üzemben biológiai fegyvereket állítanak elő. Valójában a lakosok óvóhelyként használták a lakosok, így a bombázások legalább 315 embert öltek meg, köztük 130 gyermeket. Eközben Huszein továbbfolytatta az iraki és kuvaiti lakosok élőpajzsként való alkalmazását gyárak és katonai létesítmények körül.

Tűzszünet

1991 február 27-én idősebb George Bush bejelentette, hogy másnap hajnali 4-től tűzszünetet hirdet. A szövetségesek addigra már több tízezer iraki katonát ejtettek foglyul, akik nagy része éhezett. Amerikai becslések szerint körülbelül 150 ezer iraki katona dezertált a háború alatt. Az irakiak veszteségét 60 ezer és 200 ezer közöttire teszik. A szövetségesek 148 katonát vesztettek az összecsapásokban, és újabb 145 embert "egyéb körülmények" között.

Március 2-án az ENSZ BT elfogadta a tűzszünet feltételeire tett javaslatokat. A határozat előírta, hogy le kell mondania Kuvaitról, be kell számolnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Továbbá szabadon kell engednie a külföldi foglyokat, és anyagi és erkölcsi felelősséget kell vállalnia a Kuvait elfoglalásakor okozott károkért. Az iraki vezetők Szaddám Huszein távollétében aláírták az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást a szafwani támaszponton. (Forrás: BBC)