Judit
-2 °C
8 °C

Két férfi, egy eset

2005.08.31. 11:19
A német közéletet felbolygató Baloldali Párt választási plakátján jól látható, Gregor Gysi és Oskar Lafontaine első látásra szerelembe estek egymással. A nyugatnémet nagybácsi most megpróbálja bevezetni a szakadt keletnémet rokont az úri kaszinóba. A két politikus sokszor bukott már, de párosukat kétségtelenül "szexinek" tartja a közvélemény.

A választások előtt álló Németországban leginkább a Baloldali Párt nevű új formáció megjelenése és hirtelen felerősödése borzolja fel a kedélyeket. Sikerüket elsősorban két bukott politikus, Gregor Gysi és Oskar Lafontaine visszatérésének köszönhetik.

Az új párt tulajdonképpen egyáltalán nem új: gerincét az NDK állampárt Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódja, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) alkotja, míg az új szövetséges, a főleg nyugatnémet marxistákból álló Választási Alternatíva - Munka és Társadalmi Igazságosság (WASG) a posztkommunisták szervezettségi fokának csak töredékét képes bevinni a közös háztartásba.

A nász mégis kifizetődő a PDS számára: míg a régi névvel nyugaton eddig esélyük sem volt labdába rúgni, most sokaknak tűnik úgy, hogy a Baloldallal egy teljességgel új párt jelent meg a színen. A siker legfőbb oka viszont nem annyira az új névnek, mint inkább két, a süllyesztőből hirtelen visszatért politikus összefogásának köszönhető.

Tomboló szerelem

Meglepő képet nyújt egy, az utcákon a napokban megjelent óriásplakát: míg az SPD volt elnöke, Oskar Lafontaine a tőle megszokott arrogáns magabiztossággal vigyorog a választópolgárra, addig a párt másik frontembere, Gregor Gysi szinte szerelmes csodálattal tekint új partnerére. Pedig neki sem kell szégyenkeznie, hiszen hosszú évek óta a dobogó azonos fokán állnak, legalábbis ami a hiúságot és a demagógiára való hajlamot illeti.


Oskar Lafontaine és Gregor Gysi

Amúgy is jónéhány közös vonásuk van. Míg abban ellenfeleik is megegyeznek, hogy remek retorikai képességgel rendelkeznek és jó ideig a média sztárjai és a talkshow-k kedvelt vendégei voltak, az is szembeszökő, hogy végül mindketten pánikszerűen menekültek a politikai felelősség elől.

Az egység első vesztese

Oskar Lafontaine a nyolcvanas években Willy Brandt "unokájaként" az SPD nagy reménységének számított. Miután a szocdemek belefáradtak Helmut Schmidt pragmatizmusába és Helmut Kohl sikereibe, Lafontaine izgága baloldalisága sokak szívét megmelengette. 1985-ben a Saar-vidék miniszterelnökévé választották, ahol sajátos kormányzási stílusa miatt hamarosan Saar-Napóleonnak kezdték el gúnyolni. Ugyanebben az évben látta vendégül emlékezetes szívélyességgel Erich Honeckert is.

Életének legrosszabb éve kétségtelenül 1990 volt. Ha nem omlik össze az NDK, napirendre hozva ezzel a német egység kérdését, Helmut Kohl alighanem simán elvesztette volna a soron következő választásokat. Ehelyett Lafontaine, aki időközben kancellárjelölt lett, az egység eufóriájában szinte szóhoz sem tudott jutni kritikus nézeteivel és az egység gazdasági veszélyeinek szajkózásával.

Máig nem tud megszabadulni attól a vádtól, hogy tulajdonképpen ellenezte az egységet, és még sokan emlékeznek arra, hogy milyen lenézően viselkedett éppen a kelet-németekkel szemben. Végül az 1990 decemberi választásokon a szocdemek a legrosszabb eredményüket érték el 1957 óta. Lafontaine be sem ült a Bundestagba, hanem csalódottan vidéken maradt.

Szputnyik goes to Bonn

Gregor Gysi életében is a politika a meghatározó elem. Befolyásos kommunista család sarja, apja, aki illegalitásban harcolt a nácik ellen, többek között kultuszminiszterként, római nagykövetként és az egyházi ügyekért felelős államtitkárként szolgált a másik német államban. Gregor már 18 éves korában belép az NSZEP-be, de kritikus nézeteivel már a jogi egyetemen feltűnést kelt, csak apja közbenjárására ússza meg a kirúgást. Később az NDK legfiatalabb ügyvédje lesz, ráadásul szabadúszóként, ami igencsak ritkaságszámba megy akkoriban.

A 70-es évek végétől rendszeresen elvállalja a leghíresebb ellenzékiek, többek között Robert Havemann, Rudolf Bahro és Bärbel Bohley védelmét. Ez természetesen a Stasi-t is igencsak érdekli. Bár Gysi szerepe máig nem egészen tisztázott, a Bundestag mentelmi bizottsága a 90-es évek végén többségi döntéssel megállapította, hogy "Gregor", "szputnyik" és "jegyző" fedőnevek alatt besúgóként tevékenykedett. (Érdekesség viszont, hogy nemcsak a PDS, hanem az FDP képviselői is elutasították a bizottság véleményét.)

1989 őszén a reformszocialista Gysit a forradalmi változások mosták először a keletnémet nyilvánosság tudatába, majd a széteső NSZEP élére. Döntő szerepe van abban, hogy az MSZMP-vel ellentétben nem oszlatták fel, hanem csak átnevezték a pártot. Fő érve az volt, hogy máskülönben odavész a párt vagyona.

Az, hogy pontosan mi történt az elkövetkező igen zavaros hónapokban, máig rejtély. Mindenesetre tény, hogy az NSZEP '89 őszén kb. 6,2 milliárdnyi keletnémet márkával rendelkezett. Ebből a pénzből 1991-re már csak alig 200 millió nyugatnémet márka maradt. Ennek ellenére a PDS-nek soha nem voltak komolyabb anyagi problémái, igen stabil adakozói holdudvarral rendelkezik. Sokak szerint ennek a története 1990-re nyúlik vissza.

Habár a PDS ellenezte a német egységet, mégis részt vett az első össznémet választásokon. Hamarosan a PDS maradt az egyetlen keletnémet párt, és igencsak beindult Gysi médiakarrierje is. Rövid idő után már az egész ország ismeri, ő az emberarcú szocialista, aki még nyugati szavazókat is képes megszólítani. Feltűnő marad viszont a diszkrepancia Gysi dinamikus, intellektuális fellépése és a PDS valódi arca közt, ami egyre inkább az egység veszteseinek, a nosztalgiázók, a frusztráltak pártja.

Dupla bukta

1994-ben az SPD ismét alulmarad Kohl-lal szemben. A szocdemek elbizonytalanodását kihasználva Lafontaine egy évvel később puccsszerűen pártelnökké választatja magát, de '98-ban mégiscsak kénytelen átengedni a kancellárjelöltséget örök riválisának, a pártban ugyan nem túl népszerű, de a választásokon sokkal esélyesebb Gerhard Schrödernek. Ezzel ugyan az SPD 16 év után visszatér a hatalomba, de egyben megpecsételődik Lafotaine sorsa is.

Noha eleinte úgy gondolja, hogy pártelnökként és pénzügyminiszterként legyűri majd Schrödert, hamarosan be kell látnia, hogy a kabinetben a kancellár a főnök. Arról nem is beszélve, hogy etatista pénzügyminiszteri agendája nemcsak, hogy állandó ellenállásba ütközik, de kifejezetten sikertelen is, Schröder meg minden további nélkül hagyja őt a késbe futni.

1999 márciusára, alig néhány hónap elteltével, mindebből elege lesz, és általános megrökönyödésre előzetes figyelmeztetés nélkül minden tisztségéről lemond. Egy meggondolatlan lépés, amit később még sokszor megbán, de már túl későn ahhoz, hogy az SPD-n belül még egyszer labdába rúgjon - pártja ugyanis megfutamodását árulásként fogja fel, és már sosem áll helyre a bizalom a párt volt kedvencével szemben.

Eközben Gysi csillaga is leáldozóban van: a PDS-nek az 1998-as választásokon sem sikerül betörnie nyugatra, a párt a volt NDK karanténjában marad. Ott viszont néhány tartományban kormányzati tényezővé növi ki magát, egy súlycsoportban a CDU-val és az SPD-vel. 2001-ben Berlinben különböző korrupciós ügyek miatt összeomlik a várost tíz évig kormányzó nagykoalíció, és Klaus Wowereit, az új szocdem polgármester úgy dönt, hogy inkább a PDS-szel alkot koalíciót, mint a liberálisokkal és a zöldekkel.

Ütött Gysi órája: karrierje során először vállal el kormányzati tisztséget, és gazdasági szenátor lesz az állandó válsággal küzdő Berlinben. De nem sokáig: hamarosan rá kell jönnie, hogy a mindennapi kormányzási munka igen fárasztó, és alig néhány hónap elteltével egy teljesen jelentéktelen ügy kapcsán lemond.

Egységben az erő

Az elmúlt években mindketten magánemberek voltak. Míg Lafontaine leginkább könyveiben ostorozta Schröderéket és úgy általában a kapitalizmust ("A szív baloldalt dobog"), Gysi ismét ügyvédként tevékenykedett, valamint átesett két infarktuson és egy agyoperáción.

Miután viszont alig három hónapja Schröder bejelentette, hogy előrehozott választásokat akar, újra elemükben vannak, hiszen várakozásaikkal ellentétben hirtelen újra az érdeklődés középpontjába kerültek. Szükségük is van egymásra. A PDS-nek azért kell Lafontaine, mert vele végre összejöhet a 15 év óta sikertelen nyitás nyugat felé, míg Gysi megnyugtató jelenléte nélkül a PDS átnevezése a párt saját választótáborának sem lenne igazán hiteles.

A választási programon egyébként sem kell sokat törniük a fejüket. Mivel igen valószínűtlen, hogy kormányzási pozícióba kerülnének, nem kell túlságosan visszafogniuk magukat. Ígéretek pedig szép számmal vannak, ilyen például a gazdaság fellendítése állami beruházásokkal, a szociális juttatások emelése, az 1400 eurós bruttó minimálbér, a gazdagok radikális megadóztatása, a tőkeáramlás szabályozása, az összes német katona visszahívása a külföldi bevetésekről, és még sorolhatnánk.

A lista alapján világossá válik: itt egy fundamentálisan ellenzéki pártról van szó, aminek még csak nem is kell törődnie a realitásokkal. Ráadásul, ha elég nagy felfordulást okoznak a választások napján, és valóban nagykoalícióba kényszerítik a CDU-t és az SPD-t, legnagyobb ellenzéki pártként hosszú évekre bebetonozhatják magukat a parlamentbe.

Bármi is legyen szeptember 18-án a végeredmény, nagy kérdés, hogy mi lesz a Baloldal e két protagonistájával a választások után. Vajon testvériesen megosztozkodnak majd a frakcióvezetői poszton, mint ahogy azt most ígérik? Vagy beigazolódik a cinikusok jóslata, hogy hosszú távon két ekkora egóval rendelkező ember úgysem bírja ki egymást, és valamelyikük már az első adandó alkalommal bedobja a törülközőt? Hamarosan eldől.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!