Mária
-6 °C
-2 °C

Carla Del Ponte szerint Mladićot nem fogták el

2006.02.22. 15:13
A háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladić továbbra is szökésben van, jelentette be a Nemzetközi Törvényszék főügyésze Hágában. A belgrádi sajtó ezzel szemben kitart álláspontja mellett és tényként kezeli a háborús bűnös tábornok elfogását. A köznyugalom fenntartására talán a legjobb megoldás, ha csak Mladić Hágába érkezésekor jelentik be elfogását. Az uniós társulási tárgyalások szerdán megkezdődtek.
c

Szerbia nem folytat tárgyalásokat Ratko Mladić megadásáról, a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb hadseregparancsnok változatlanul szökésben van, közölte szerdán Carla Del Ponte. A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekmények ügyében ítélkező Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze a bíróság székhelyén, Hágában rendezett sajtóértekezletén azt mondta, hogy a Mladić letartóztatásáról kedd óta Belgrádban felröppent hírek minden alapot nélkülöznek. A főügyész egyúttal felszólította Szerbiát, hogy haladéktalanul tartóztassa le Mladićot, aki, mint mondta, "a szerb hatóságok hatókörén belül volt és maradt".

Az EU mégis tárgyal

Szerdán meg is kezdődött Belgrádban az európai uniós társulási és stabilizációs tárgyalások második fordulója, rácáfolva azokra a jóslatokra, hogy megszakad a tárgyalássorozat, mert Mladić még mindig szökésben van. A társulási tagságról szóló tárgyalások első, decemberi fordulója után a szerbiai küldöttség vezetője, Miroljub Labuš miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett, hogy az EU jelezte, csak abban az esetben kerül sor a második fordulóra, ha az ország addig maradéktalanul teljesíti az NT által kirótt kötelezettségeket. Ez alatt Brüsszel elsősorban mindig is a hágai szökevények, kiváltképpen a srebrenicai népirtás főfelelősének Mladić elfogását, kiadatását értette.

A figyelmeztetés ellenére a társulási tárgyalások folytatódnak, de Belgrádban most újabb határidő miatt fáznak. Az EU miniszteri tanácsa február 27-én veszi fontolóra azt, hogy Carla Del Ponte hágai főügyész javaslatára mégis megszakítja-e a tárgyalásokat, ha a srebrenicai mészárlás értelmi szerzője addig nincs Hágában.

A szerb kormány tagad

A szerb kormány média kapcsolataiért felelős Srđan Đurić kétszer is jelentéktelennek ítélte a híradásokat, melyek szerint a katonaszökevény Ratko Mladićot letartóztatták. „A Ratko Mladić letartóztatásáról szóló jelentések nem igazak. Inkább egy manipulatív lépésről és hibás információról lehet beszélni, amelyek ártalmasak lehetnek az országnak” – véli.

A szerb kormány álláspontja azonban nem feltétlenül egységes. Vojislav Koštunica miniszterelnök környezetében többen is Mladić támogatói közé tartoztak, azonban az Európai Unió szankciói határozottabb eljárásra kényszeríthetik őket is.

A nemzetközi misszió

Az EUFOR boszniai szóvivője, Steven Marshal szintén tagadta az elfogásról szóló híradásokat. Az amerikai hadsereg légi bázisának tisztviselői több beszámolóval ellentétben azt is megerősítették, hogy nem szállt le egy repülő sem, amelynek a fedélzetén Mladićot szállították volna. Azt is elmondták, hogy nem észleltek rendkívüli mozgolódást a környezetükben.

A belgrádi lapok kitartanak

Jóllehet Belgrádban hivatalosan tagadták, hogy a szerb hatóságok "testközelbe" kerültek Ratko Mladićcsal, a témában általában "legjáratosabb" belgrádi lapok szerdán továbbra is azt írják, hogy megtalálták a legsúlyosabb háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai vezetőt, tárgyalnak vele, egyes újságok pedig tudni vélik, hogy már el is fogták a hágai NT vádlottját.

A Blic című belgrádi napilap "néhány jól értesült forrásra" hivatkozva azt írja, hogy a hatóságok pontosan meghatározták Ratko Mladić rejtekhelyét, megkezdődtek a "kínkeserves közvetlen" tárgyalások vele, és nagyon hamar véget ér a "bújócska" a szerb kormány és a tábornok között.

Mladicot már elfogták

A belgrádi Glas Javnosti azt állítja névtelen forrásokra hivatkozva, hogy Mladićot már elfogták, és a nap folyamán hivatalosan megerősítik a hírt. A bulvár Kurir értesülései szerint a tábornokot a főváros Čerak városrészében. A boszniai lapok is a legfőbb hírek között írnak a Mladić körüli történésekről, a Banja Luka-i Nezavisne Novine és a szarajevói Dnevni Avan is arról számolt be, hogy kedden 13.30-kor Belgrádban aláírták az elfogató parancsot.

Nyomon vannak

A Večerjne Novosti megszólaltatja az NT-vel való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács egyik tagját - az illető biztonsági okokból nem árulja el a névét -, aki szerint Szerbiában "befejeződtek a politikai előkészületek a legkeresettebb hágai vádlott elfogására". A tábornoknak már csak néhány napja van arra, hogy eldöntse, önként feladja-e magát, mert ellenkező esetben a hónap vége előtt következik a szerb belügyminisztérium kommandósainak villámakciója, amelyhez segítséget nyújt a polgári és katonai titkosszolgálat, de egyes nyugat-európai biztonsági erők részvétele sem kizárt.

Egységes a kormány

A Novostinak ugyanez a forrás elmondja, hogy a szerbiai kormánykoalícióban már teljes az egység abban a tekintetben, hogy meg kell oldani a Hágával való maradéktalan együttműködés kérdését, mert nemcsak Szerbia euro-atlanti integrációja, de Koszovó státusának rendezése is ettől függ. Mladić rendkívül nehéz pszichikai állapotban van, gyakoriak nála a hangulatváltások, témáról-témára ugrik, és azzal fenyegetőzik, hogy nem adja fel magát könnyen, a legrosszabb forgatókönyvet, az öngyilkosságot sem zárja ki. A tábornokot nagyon idegesítik azok a politikusok, akik gyávasággal vádolják őt, mondja a lap informátora, aki szerint a hatóságok nagyon óvatosak, mert legalább 49 főből áll a tábornok testőrsége.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.