Auguszta
5 °C
22 °C

Iszmáil Haníje a Hamász kormányfőjelöltje

2006.02.19. 12:11
Vasárnap hivatalosan is bejelentette a Hamász, hogy választási listavezetőjét, Iszmáil Haníjét jelöli a kormányfői posztra. Izrael még mindig nem fogadja el a Hamász győzelmét.

Vasárnap Gázában kiderült, hogy az Abu Abed néven is emlegetett 43 éves Iszmáil Haníje a Hamász miniszterelnök-jelöltje. Ő a radikális szervezet politikai bizottságának tagja, és ő vezette a Hamász listáját a január 25-i palesztin parlamenti választásokon. Korábban Ahmed Jaszin sejknek, a Hamász alapítójának és szellemi vezetőjének "jobbkezeként" tartották számon. Ismerői nyugodt emberként, pragmatikus politikusként és a palesztin egység híveként írják le Haníjét. A politikus nagyon népszerű a Hamász soraiban, és jó kapcsolatokat ápol más palesztin szervezetek vezetőivel.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a parlament alakuló ülésén a január végén tartott parlamenti választásokon győztes Hamászt bízta meg kormányalakítással. A Hamász abban bízik, hogy két héten belül megalakíthatja az új palesztin kormányt. A szervezet egyik magas rangú képviselője szombaton elmondta, hogy a megbízatás kézhezvétele után egyfajta tárgyalói csoportot létre, amely a palesztin parlamentben képviseletet szerzett valamennyi frakcióval konzultál majd.

Vasárnap tanácskozást tartott az izraeli kormány is, és elfogadta a palesztinokat sújtó büntetőintézkedések csomagját. Az újabb büntetőintézkedések értelmében Izrael egyebek között leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit, közölte az izraeli rádióval Roni Ban-or kabinetminiszter.

Iszmáil Haníje
Családja az izraeli Askelónból származik, de ő maga már egy gázai menekülttáborban született 1963-ban, és ott is lakik mind a mai napig. Az UNRWA - a palesztin menekülteket segélyező ENSZ-szervezet - által finanszírozott intézményben végezte tanulmányainak egy részét. A Muzulmán Testvériség diákszervezetének aktivistájaként kezdte politikai pályafutását. (A Hamász a Muzulmán Testvériségből nőtt ki.) Az idő tájban gyakoriak voltak a verbális és olykor fizikai összetűzések a Muzulmán Testvériség és a Fatah diákszervezetei között. Az utóbbit akkoriban Mohammed Dahlán, a távozó Fatah-kormány egyik minisztere irányította.

Az izraeli hatóságok többször bebörtönözték Haníjét az 1987-ben kitört első intifáda (palesztin népfelkelés) idején: 1987-ben 18 napra, 1988-ban hat hónapra és 1989-től három évre. 1992 decemberében kitoloncolták a palesztin területekről Libanonba. Ismerői nyugodt emberként, pragmatikus politikusként és a palesztin egység híveként írják le Haníjét. A politikus nagyon népszerű a Hamász soraiban, és jó kapcsolatokat ápol más palesztin szervezetek vezetőivel. Részt vett úgyszólván minden tárgyaláson, amelyet a Hamász a Palesztin Hatósággal és más palesztin szervezetekkel folytatott. Mahmúd Zaharral együtt őt tartják a Hamász legfontosabb gázai övezeti politikai vezetőjének.

Elődei, a Hamász gázai övezeti szervezetének korábbi vezetői Izrael "célzott likvidálási" gyakorlatának estek áldozatul. (E gyakorlat jegyében a zsidó állam végez azokkal a palesztinokkal, akik gyanúja szerint részt vettek izraeliek elleni merényletek elkövetésében vagy megszervezésében.) Kis híján maga is egy ilyen célzott likvidálási akció áldozatává vált 2003-ban; Jaszin sejk társaságában volt, amikor egy izraeli repülőgép bombát próbált dobni arra a gázai házra, amelyben éppen tartózkodtak. (Akkor ez a bomba célt tévesztett, de az izraeli légierő egy évvel később megölte Jaszin sejket).

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.