Natália
-3 °C
8 °C

Tévét indított a Hamasz

2006.01.10. 10:25
Politikai erejét fitogtatva tévéadót indított a Hamasz. Az iszlám szellemiségű adó tovább növelheti a pillanatnyilag a palesztinok negyedének támogatását élvező szélsőségesek népszerűségét.

Tévéadót indított a Gázai-övezetben a Hamasz. A szélsőséges iszlámista párt al-Aksza névre keresztelt csatornája a palesztin társadalomban nem csak szélsőséges terrorszervezetként, de jóléti intézmények fenntartójaként is jelen levő szervezet szócsöve lesz, írja a BBC.

A Hamasz a jövőben műholdas adás indítását is tervezi.

A BBC elemzői szerint a tévéadó beindítása újabb jele a Hamasz felemelkedésének. A szervezet, amióta politikai pártként is működik, rengeteg támogatót szerzett, főként a gázai palesztinok körében. A január végi választásokon akár a szavazatok negyedét is megszerezheti, így akár kikerülhetetlen kormányzati tényezővé is válhat.

Az új tévé egyelőre még csak próbaadásokat sugároz, vasárnap mindössze egy fél órás Korán-felolvasást közvetített. Fati Hamad Hamasz-szóvivő szerint a jövőben ideológiai, kulturális, sőt, iszlám szellemiségű tudományos műsorokat is terveznek.

A televízióban a palesztin-izraeli konfliktus Hamasz-értelmezését is közvetíteni akarják.

A Hamasz nem hozta nyilvánosságra a tévéadó helyét. Az óvintézkedés érthető, a Hamasz gázai rádióadóját másfél éve lebombázta az izraeli légierő.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.