Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Abbász a Hamász fügefalevele

2006.03.01. 12:25
Izraelnek meg kell szakítania minden kapcsolatot a Palesztin Hatósággal, mert annak elnöke Mahmúd Abbász nem akarja és nem is tudja elfogadtatni a Hamásszal, hogy el kell ismernie Izraelt - mondta el Cipi Livni izraeli külügyminiszter a Le Figaro című francia napilapnak adott szerdai interjújában.

Cipcii a francia konzervatív újságban megerősítette azt az izraeli kormány által többször visszautasított korábbi véleményét, miszerint "játékon kívülinek" tekinti a Palesztin Hatóság vezetőjét. "Mahmúd Abbász a Hamász fügefalevele kíván lenni. Megpróbálja elhitetni a nemzetközi közösséggel, hogy a választások eredménye nem fontos, mert a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnökeként ő folytatja a tárgyalásokat. De ugyanez a Mahmúd Abbász mondta azt a nemzetközi közösségnek, hogy nem tudja leszerelni a terrorista szervezeteket, mert nincs hozzá hatalma. Az elnöknek nincsenek eszközei és hiányzik belőle a szándék arra, hogy kényszerítse a Hamászt a két állam elfogadására" - fogalmazott.

A Le Figarónak arra a kérdésére hogy Izraelnek szándékában áll-e a Palesztin Hatósággal minden kapcsolatot megszakítani, az izraeli külügyminiszter igennel válaszolt. "A Közel-Keleten csak rossz megoldások közül választhatunk. Az iszlám radikálisok megszerezték a hatalmat. Ha a Palesztin Hatóságot a terrorizmus és a gyűlölet terjesztésére használják, ez annak az elképzelésnek az ellentéte lesz, ami a (hatóság) létrehozásának elfogadására késztetett minket" - állította Livni, aki szerint a Palesztin Hatóság megmaradásának kérdésénél fontosabb a békefolyamat jövője.

Cipi üdvözölte a "kvartett" (Egyesült Államok, Európai Unió, Oroszország, ENSZ) által a Hamásszal szemben megfogalmazott elveket az erőszakról való lemondást és Izrael elismerését illetően.

A Hamász visszavesz

A külügyminiszter szerint a világ megtévesztésére a Hamász visszafogottabban fog ezentúl nyilatkozni, hogy azt a benyomást keltse, hogy megváltozott. "Mindent meg kell tennünk, hogy a Palesztin Hatóságot ne iszlamista terroristák irányítsák. Ugyanakkor meg kell találni a legjobb módszert egy palesztin humanitárius válság elkerülésére. Izraelnek nem érdeke a választásuk miatt megbüntetni a palesztinokat". Ezért a civil szervezeteknek és az ENSZ-nek kell mostantól jelentősebb szerepet játszania a palesztinok élelmiszer, elektromos és vízellátásában - véli az izraeli tárcavezető.

Az izraeli külügyminiszter Ehud Olmert kormányfőhöz hasonlóan a megszállás befejezésével Izrael "demokratikus és zsidó jellegének" megtartása céljából két önálló állam létrehozásával kívánja a határokat kijelölni. Ehhez nem zárja ki az egyoldalú lépéseket, de szerinte nem lehet ez az egyetlen megoldás. "Meg kell találni a megegyezés formáját talán a nemzetközi közösséggel" - jelentette ki Cipi Livni.

Az izraeli diplomácia vezetője európai körútja során szerdán találkozik Dominique de Villepin francia kormányfővel, majd Philippe Douste-Blazy külügyminiszter fogadja munkavacsora keretében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.