Vilma
-7 °C
4 °C

Irán megszakíthatja az együttműködést a NAÜ-vel

2003.11.03. 11:03
Teherán megszakít mindenfajta együttműködést a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, ha az teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő, jelentette be Irán legfőbb szellemi vezetője. Az Egyesült Államok továbbra is atomfegyverek fejlesztésével gyanúsítja Iránt.
Irán októberben egyezett bele, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség emberei szinte teljesen szabadon vizsgálódhassanak az ország nukleáris létesítményeiben. Az ország keményvonalasai ezt nem nézték jó szemmel, és nyomást gyakoroltak kormányra, hogy ne tegyen további engedményeket. Az együttműködést ellenzők utcai tüntetéseket és aláírásgyűjtést is rendeztek. "Amennyiben a megbeszéléseken résztvevő felek, vagy a globális hatalom vezető országai túlzott követelésekkel állnak elő, nem habozunk felfüggeszteni az együttműködést, mondta Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb szellemi vezetője.

Jogukban áll

Hamenei ajatollah hozzátette: "Jogunkban áll polgári célú nukleáris technológiát fejleszteni, és egy országnak vagy szervezetnek sincs joga ebben megakadályozni minket. Ide tartozik a fűtőelemek előállítása is." A katonai vezérkar és a magas rangú kormány tisztségviselők előtt mondott Hamenei-beszédet a televízió is sugározta.

Irán a múlt hónapban ígéretet tett arra, hogy felfüggeszti az urándúsítást és aláírja a nukleáris leszerelési egyezmény azon pontját, amely korlátlan vizsgálatokat engedélyez a NAÜ munkatársainak. Irán október 31-ben nyújtott át egy részletes dokumentációt nukleáris programjáról a NAÜ embereinek, amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy pusztán polgári célú technológiát fejlesztenek.

Nincs atomfegyverük

Mohamed El Baradei, a NAÜ igazgatója elmondta a CNN-nek, hogy az ellenőrök az átadott anyag hitelességét próbálják ellenőrizni. A vizsgálatok határideje november 20. Amennyiben a NAÜ úgy találja, hogy nincs minden rendben a beszámolókkal, akkor az ENSZ Biztonsági Tanácsához juttatja el jelentését. A BT ezután Iránt sújtó szankciókról dönthet. Az Egyesült Államok szerint Irán atomfegyvereket fejleszt, és arra kérte a NAÜ-t, hogy nyilvánítsa ki: Teherán megsérti a nemzetközi leszerelési egyezményt. Washington azonban nem hiszi, hogy Irán rendelkezne atomfegyverrel.