Vilma
-8 °C
3 °C

A háború hetedik napja

2003.03.27. 04:12
Az iraki háború egyik legeseménytelenebb napján vagyunk túl - legalábbis a hírügynökségi jelentések szerint. Ennek egyik legfőbb oka lehet az iszapesőt hozó homokvihar. Egy ejtőernyős akcióval elfoglalt repülőtér után Törökország kikapcsolásával nyílhat meg az északi front. Bászrát száz-százhúsz iraki tank hagyta el, amelyeket jórészt megsemmisítettek az amerikai harci gépek. Bagdad piacterén tizennégy ember vesztette életét.
A szövetséges erők az amerikai vezérkartól származó információk szerint 1300 Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépet és több mint 4300 precíziós bombát lőttek ki iraki célpontokra a háború hét napja alatt. A szövetségesek 354 kilométeres mélységben hatoltak előre a kuvaiti határról indulva Irak területén. A hadműveletekben negyedmillió katona vesz részt.

Dél: érthetetlen kitörési kísérlet Bászrából
A szövetségesek nem vontak ostromgyűrűt Bászra köré. Ezt kihasználva száz-százhúsz tank hagyta el a majd' kétmilliós várost észak felé, melyeket jórészt megsemmisítettek az amerikai harci gépek. Szerdáról csütörtökre virradó éjjel újabb harcjárművek indult el Bászrából. A szakértők szerint a szövetségesek légi fölénye miatt érthetetlen a kitörési kísérlet. A város elmúlt 24 órás krónikájához tartozik, hogy egy bagdadi közlemény szerint lelőttek egy brit helikoptert.

A városban öt nap után újra van víz. A Vöröskereszt szóvivője szerint a háború előtti vízmennyiség felét tudják biztosítani. Az előző nap hírül adott síita felkelés méreteit illetően megoszlanak a vélemények. Szerdán már Tony Blair brit kormányfő is korlátozottnak nevezte a lázadást.

Bagdad felé: iraki fantomtankok
A CNN szerda esti híre még arról számolt be, hogy a főváros védelmére összpontosító Köztársasági Gárda erőiből álló tankoszlop tör dél felé, hogy megütközzön a szövetségesekkel. Az ezer járművel való támadásról szóló híradás végül tévesnek bizonyult. Éjfélre kiderült, hogy egy tank sem sietett az amerikaiak elé. A szövetséges előrenyomulás - a homokviharok és az égből hulló sárgás, iszapos víz miatt - szerdán alaposan lelassult.

Bagdad: az imák meghallgattattak?
Bagdadot több légitámadás is érte a nap folyamán, a helyszínen tartózkodó tudósítók három óriási robbanásról számoltak be. Az iraki fővárost leginkább a homokvihar és a zápor védte a nagyobb légicsapásoktól. Az iszapos víz eltakarta a gépkocsik szélvédőit, járhatatlanná tette az utakat. A bagdadiak nem emlékeznek ehhez hasonló időjárásra, sokan az imáik meghallgatásában látják a jelenség okát.

A város piacterén tizennégy ember vesztette életét. Az irakiak szerint a szövetségesek okozták a tragédiát, míg a Pentagonban nem tudnak eltévedt bombáról vagy rakétáról. Washington szerint egy visszahullott iraki légvédelmi rakéta okozhatta a robbanást.

Észak: megnyílhat a front
Észak-Irakban háromszázezer ember hagyta el otthonát az iraki erők megtorlásától tartva. Szerda reggel - ahogy napok óta - Kirkukot bombázták a szövetségesek, ám ennél nagyobb jelentősége van annak, hogy ezer amerikai ejtőernyős landolt kurdok ellenőrizte területen. Egy repülőteret foglaltak el, harc nélkül, ahová harckocsikat, lövészpáncélosokat száálíthatnak a szövetségesek. Ezzel megnyílhat az északi front anélkül, hogy Ankara engedélyezné a török-iraki határról induló támadást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.