Judit
-2 °C
8 °C

Libanoniak robbantottak az iraki magyar tábornál?

2004.03.13. 21:07
Libanoni szélsőségesek szervezték meg az iraki magyar tábor elleni öngyilkos merényletet január közepén a táborban dolgozó iraki arabok segítségével - közölte a Magyar Televízió Híradója szombaton a katonai nyomozás első jelentésére hivatkozva.
"A táborban dolgozó helyi iraki munkások feltérképezhették a tábor biztonsági rendszerét, figyelve arra, hogy melyik az a leggyengébb pont, ahol ők a támadást eszközölni tudhatják. Ezeket az információkat átadhatták a terroristáknak, akik ezek alapján előkészíthették, megtervezhették és végrehajthatták a támadást" - nyilatkozta Kovács Tamás alezredes, a magyar kontingens biztonsági tisztje a Híradónak.

A Híradó úgy tudja: a katonai nyomozás első jelentése szerint a bázison dolgozó iraki munkások árulták el a terroristáknak, hogy hol van a kerítés leggyengébb pontja.

Aznap nem mentek be

"A feltételezést az is alátámaszthatja, hogy a merénylet napján az arab tolmácsok nem mentek be a táborba. Előző este pedig a fal mellett lévő házakban élő családok többsége is kiköltözött lakásából. Úgy tudjuk, azóta több irakit őrizetbe vettek a lengyel biztonsági szervek" - hangzott el a Híradóban.

Az mtv információi szerint a szövetséges hírszerzésnek már egy héttel a január 18-i merénylet előtt tudomása volt arról, hogy terrortámadások várhatók Hilla környékén. Titkosszolgálati jelentések arról számoltak be, hogy egy nagyobb létszámú terrorista csoport merényletsorozatot tervezett Irak déli és középső részén. Ennek része volt a magyar tábor elleni támadás is.