Magyar tanfolyam román rendőröknek
A román belügyminisztérium hathónapos intenzív magyar nyelvtanfolyamot szervezett Erdélyben szolgáló román rendőrtisztek számára - jelentette csütörtökön a román rádió hírszolgálata, a Rador.
A tanfolyam beindítására azért volt szükség, mert az erdélyi magyar fiatalok körében nagyon kicsi az érdeklődés a rendőri pálya iránt. A bukaresti rendőrakadémia tavaly őszi felvételi vizsgáira például csak nyolc magyar nemzetiségű jelölt jelentkezett. Márpedig az augusztus 24-én hatályba lépő és a román rendőrség új jogállásáról szóló törvény értelmében azokon a településeken és vidékeken, ahol a magyar vagy más nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya eléri vagy meghaladja a húsz százalékot, a rendőrségnek kötelessége az adott nemzetiség nyelvét is beszélő munkatársakat foglalkoztatni. A román rendőrségnél azonban kevés a magyar nemzetiségű vagy magyarul is beszélő közrendőr és tiszt, a rendfenntartó közegeknél nehézségekbe ütközik a vonatkozó közigazgatási jogszabály eme rendelkezésének tiszteletben tartása.
Egyelőre csak 25 erdélyi román rendőr jelentkezett a nyelvtanfolyam elvégzésére, de illetékesek remélik, hogy számuk növekedni fog.