Alfréd
4 °C
14 °C

Az ENSZ elnöke ötvenmilliárd dollárt kér a gazdagoktól

MTI
2002.10.02. 16:55
Évente 50 milliárd dollárt kér a gazdag országoktól az ENSZ főtitkára azoknak a szegénységcsökkentő és oktatás-fejlesztési céloknak a - szerinte veszélyben lévő - teljesítésére, amelyekről 2000-ben, a millenniumi csúcstalálkozón döntöttek a világ vezető politikusai. Kofi Annan, első ízben megvonva az azóta eltelt időszak teljesítési mérlegét, szerdai világkampány-indítójában azt mondta: ha a dolgok a jelenlegi ütemben haladnak, az elhatározott célok zöméből nem fog megvalósulni semmi.

A legfeljebb napi egy dollárból - vagyis a hivatalos meghatározás szerint szélsőséges nyomorban - élők arányát Kelet-Ázsiában sikerült ugyan felére - 28 százalékról 14 százalékra - csökkenteni az elmúlt tíz évben, Dél-Ázsiában azonban, ahol a világ szegényeinek csaknem a fele lakik, a korábbi 44 százalékról csak mérsékelten, 37 százalékra, Afrikában pedig 48 százalékról mindössze egy százalékponttal 47 százalékra csökkent azok aránya, akiknek nem jut napi 1 dollárnál több megélhetésre - mondta az ENSZ főtitkára.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.