Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Tőkés román bíróságon kért jogorvoslatot az RMDSZ ügyeiben

MTI
2002.10.08. 09:18
Tőkés László püspök, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke a román bíróságtól kérte, hogy semmisítsék meg a szervezet belső parlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntését az RMDSZ következő kongresszusának összehívásáról és kötelezzék a szövetséget a belső választások megtartására. A semmisségi kérést az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint az indokolja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa jelenleg törvénytelenül működik. Tőkés püspök emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1999. májusában tartott VI. kongresszusa kimondta: belső választásokat kell tartani és az új SZKT összetételét ezeknek a választásoknak kell eldönteniük. "Az RMDSZ vezetősége a választások megtartását hosszú évek óta elszabotálja, s ennek következtében a szövetséget törvénytelenül és demokráciaellenes módon működteti" - hangoztatta a tiszteletbeli elnök közleménye. A közlemény hangsúlyozta: a tiszteletbeli elnöknek a tisztségéből fakadó erkölcsi kötelessége az, hogy a szervezet puszta létjogosultságát is súlyosan veszélyeztető törvénytelenségekkel szemben felemelje szavát - különös tekintettel a romániai magyarságnak a legutóbbi népszámlálási adatokban is tükröződő drámai helyzetére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!