Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Betiltják a német nemzetszocialista pártot?

BBC
2002.10.09. 13:12
Karlsruheban megkezdődött az NDP, a német nemzetiszocialista párt betiltását is eredményezhető per. A kormány szándéka, miszerint a szélsőjobboldali pártot be kell tiltani, első körben támogatásra talált a német közvéleményben, ám később kiderült, hogy a belügyminisztérium legalább 30 párttagnak fizetett a belső információk átadásáért. Az NPD szerint a belügyminisztérium akár olyan irányba is befolyásolhatta a lefizetett párttagokat, hogy azok szándékosan vitték törvénytelen útra a szervezetet. A bíróság előtt elmondott beszédében a belügyminiszter az informátorok védelmére kelt, mint elmondta, ők nem ügynökök voltak, feladatuk csupán az információszolgáltatásból állt.

A párt jelentéktelen szereplője a német belpolitikának, azonban nagy vihart kavartak a vélhetően általa elkövetett idegenellenes bűncselekmények.