Ambrus
-7 °C
3 °C

Észak-Korea szerint összeomlott a megállapodás az USÁ-val

MTI
2002.11.21. 16:35
Az észak-koreai kormány megvádolta csütörtökön az Egyesült Államokat, hogy megszegte a vele kötött 1994-es egyezményt, amelynek értelmében a távol-keleti kommunista állam leállítja katonai célokra is felhasználható nukleáris fejlesztési programját, az Egyesült Államok és szövetségesei pedig ellátják cserébe fűtőolajjal a leállított atomerőművek kieső energiájának pótlására. A phenjani külügyminisztérium szóvivője arra reagált a hivatalos KCNA hírügynökség által idézett nyilatkozatában, hogy Washington és szövetségesei (Japán, Dél-Korea és az Európai Unió) november 14-én bejelentették: decembertől beszüntetik a fűtőolaj szállítását, mert Phenjan - saját múlt havi beismerése szerint - titkos urániumdúsító programot valósít meg.

Az 1994-es megállapodás arról is rendelkezett, hogy az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea épít Észak-Korea számára két könnyűvizes atomreaktort, amely kevésbé alkalmas fegyverbe tölthető hasadóanyag előállítására, mint Phenjan régi grafitfékezéses reaktorai. A könnyűvizes reaktorok építésére létrehozott konzorcium azonban még hozzá sem kezdett az építkezéshez, és ezt a tényt Phenjan az egyezmény megsértésének tekinti. A külügyi szóvivő szerint a fűtőolaj-szállítások leállításával végképp összeomlott az 1994-es egyezmény.