Vilma
-7 °C
4 °C

Tudóst faggattak az iraki nukleáris programról

MTI
2002.12.27. 20:32
Az ENSZ fegyverzetellenőrei pénteken újabb, egy katonai programban részt vett magas beosztású iraki tudóst kérdeztek ki az iraki nukleáris programokban való esetleges érintettségéről - közölte Ueki Hiro, az ENSZ fegyverzetellenőrök szóvivője. A tudós, aki egy jól ismert iraki állami cégnél dolgozott, technikai részletekkel szolgált egy katonai programról, amely egy titkos nukleáris program esetleges bevezető szakaszaként is értelmezhető - közölte a szóvivő. Nem fedte fel viszont sem a tudós nevét, sem pedig az érintett cég elnevezését. A szóvivő csak annyit mondott el, hogy az illető nem szolgált részletekkel a szóban forgó katonai programról. Ugyanakkor elismerte, hogy a kikérdezett tudós által adott válaszok igen hasznosan kiegészítik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) értékelését Irak nukleáris tevékenységét illetően.

A szóvivő az AFP hírügynökségnek telefonon megerősítette, hogy a pénteki meghallgatás volt a második "hivatalos kikérdezés" azóta, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei kedden újra kezdték a meghallgatásokat. Az ellenőrök és a bagdadi műszaki egyetem elnökének csütörtöki találkozóját viszont csak rutinmegbeszélésnek nevezte nem pedig "hivatalos kikérdezésnek". Az ENSZ fegyverzetellenőrei ötödik hete vizsgálódnak az arab országban. Az Egyesült Államok azzal fenyegeti Irakot, hogy erővel kényszeríti tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére, ha Bagdad nem tesz eleget a világszervezet ide vonatkozó határozatainak.