Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Sztálini kirakatper Türkmenisztánban?

MTI
2002.12.30. 15:24
Türkmenisztánban először 25 évi, majd fél nappal később, hétfőn életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Borisz Sihmuradov volt miniszterelnök-helyettest azzal a váddal, hogy összeesküvést szervezett az államfő, Saparmurat Niyazov meggyilkolására.

Sihmuradov beismerő vallomást tett, amelyet az asgabati televízió is közvetített. A vádlott felduzzadt arccal, reszkető fejjel, a szavakat nehezen formálva ismerte el a vádakat: "...az volt a célunk, hogy megöljük az elnököt, megdöntsük a kormányt, megváltoztassuk az alkotmányos rendet" - idézte szavait az AFP. Szakértők és civil szervezetek szerint fölöttébb kétes e beismerés hitele, s a volt helyettes kormányfő elleni per leginkább a sztálini idők kirakatpereire emlékeztet.

A türkmén televízió szerint Sihmuradovot bűnösnek találták több vádpontban is: az elnök ellen elkövetett (sikertelen) merénylet megszervezésében, államcsínykísérletben, állami tulajdon ellopásában és engedély nélküli fegyvertartásban. Ugyanilyen büntetést szabtak ki a volt miniszterelnök-helyettes négy állítólagos bűntársára is, közülük kettőre távollétében.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.