Zelma, Rajmund
-7 °C
-3 °C

Irak szomszédai a háború ellen

MTI
2003.01.24. 06:28
"El kell kerülni, hogy a háború váljon a válság megoldásának eszközévé" - vélekedett öt muzulmán állam külügyminisztere csütörtöki isztambuli találkozója után. Az öt Irakkal szomszédos állam (Törökország, Szíria, Jordánia, Szaúd-Arábia és Irán), valamint Egyiptom külügyminiszterei egyúttal az ENSZ fegyverzetellenőreivel való aktívabb együttműködésre szólították fel a bagdadi rezsimet csütörtök este Isztambulban kiadott közös nyilatkozatukban. Ugyancsak Washingtonnak címzett, burkolt üzenetként a külügyminiszterek hangsúlyozták az ENSZ Biztonsági Tanácsának központi szerepét bármiféle katonai akció legitimálásában. Jordánia, Szaúd-Arábia és Egyiptom már a tanácskozás előtt kizárta, hogy Szaddam Husszein iraki elnököt lemondásra és száműzetésbe vonulásra szólítsák fel. A külügyminiszterek megállapodtak, hogy folytatják erőfeszítéseiket a konfliktus békés megoldásáért, és szükség esetén Damaszkuszban újabb találkozót tartanak. Síkra szálltak a palesztin probléma békés rendezéséért is - jelentette a dpa. Az iraki vezetőség már előre bírálta a konferenciát, rámutatva, hogy Törökországnak és Iránnak, nem lévén arab államok, nem lenne helyük egy Irakot érintő kezdeményezésben.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!