Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Állandó amerikai támaszpontok létesülhetnek Lengyelországban?

MTI
2003.01.31. 10:41
Lengyel lapértesülések szerint lengyel és amerikai illetékesek titkos tárgyalásokat folytatnak a németországi amerikai katonai támaszpontok egy részének Lengyelországba telepítéséről. Az ügy állítólag napirendre kerül Leszek Miller lengyel miniszterelnök jövő héten esedékes egyesült államokbeli tárgyalásain is. Az amerikai fél nagyon pozitívan viszonyul az elképzeléshez - nyilatkozták nevük lehallgatását kérő amerikai tisztviselők a Rzeczpospolita című napilapnak. Értesülések szerint az amerikai katonák a Visztula vonalától nyugatra nyernének elhelyezést a pomerániai katonai körzetben, Szczecinekben vagy Czarnéban. Jerzy Szmajdzinski lengyel nemzetvédelmi miniszter nem erősítette meg ezeket az értesüléseket - írta a Rzeczpospolita. Ez ügyben semmilyen tárgyalások, sőt még sugalmazások sem voltak - nyilatkozta a miniszter. Mint mondta, a nemzetközi szerződések nem engedik meg idegen csapatok számára állandó támaszpontok létesítését Lengyelországban. Tény azonban, hogy a NATO keleti irányú kibővítésével összefüggésben Varsó régóta szeretné elérni, hogy területén helyezzenek el egy regionális NATO-parancsnokságot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.