Géza
0 °C
8 °C

Merénylet készült Kostunica ellen?

MTI
2003.02.03. 19:42
Merénylet készült tavaly ősszel Vojislav Kostunica jugoszláv államfő ellen - állítja az államfő pártja. Dragan Jocic, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) egyik vezetője hétfőn bejelentette, hogy az államfői hivatal még tavaly október 31-én olyan dokumentumokat adott át illetékes ügyészségnek, amelyek arról tanúskodnak, hogy merénylet készült Kostunica ellen. A szóban forgó anyagok tartalmazzák a merénylet állítólagos szervezőinek a nevét is. A Tanjug érdeklődésére az államfői hivatalban megerősítették, hogy a DSS október 31-én továbbította az ügyészségnek az említett anyagokat, amelyekben a merényleten kívül szó van több más bűncselekményről, illetve a feltételezett tettesekről is.