Ambrus
-7 °C
3 °C

Románia katonákat is küld és légterét is átadja egy Irak elleni akcióhoz

MTI
2003.02.11. 16:51
A román védelmi minisztérium kész 278 katonával részt vállalni egy esetleges Irak elleni háborúban - közölték kedden a román fővárosban. A román védelmi tárca levélben tájékoztatta Ion Iliescu államelnököt arról, hogy a román hadseregnek milyen nagyságú és összetételű egysége vethető be a Perzsa-öbölben adott esetben sorra kerülő Irak-ellenes fegyveres akcióban. A román közszolgálati rádió a nemzetvédelmi minisztérium forrásaira hivatkozva arról adott hírt, hogy a tárca által felajánlott 278 fős katonai személyzet négy törzskari tisztből, a vegyi, biológiai és atomfegyverek következményeinek elhárítására kiképzett 70 fős alakulatból, 25 fős katonai rendőrségi szakaszból, egy harminctagú orvosi-egészségügyi alakulatból és egy 149 fős műszaki egységből áll. A román legfelsőbb védelmi tanács hétfőn úgy döntött, hogy amerikai kérésre jóváhagyja az ország légterének és megfelelő infrastruktúrájának felhasználását egy Irak elleni esetleges fegyveres akció céljaira. A testület ugyanakkor elhatározta, hogy szükség esetén román műszaki, katonai rendőri, orvosi-egészségügyi és más fegyvernemi alegységekkel is kész támogatni az amerikai akciót. A román részvételről szóló dokumentumokat jelenleg a törvényhozás két házának védelmi bizottságai tanulmányozzák, a parlament szerdán dönt a védelmi tanács határozatairól.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.