Natália
-3 °C
7 °C

Phenjani atomprogram: Moszkva szerint korai a BT bevonása

MTI
2003.02.13. 15:31
Oroszország csütörtökön bírálta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) azt a szerdai döntését, hogy a Biztonsági Tanács elé bocsátja vitára az észak-koreai nukleáris program felújítása nyomán kialakult konfliktust. Oroszország úgy véli, hogy korai, sőt a megoldást hátráltató döntés volt a BT bevonása az ügybe, olyan lépés, amely nem járul hozzá a két érintett fél közötti nyílt, konstruktív párbeszéd megkezdéséhez - hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott közleménye.

A dokumentum szerint Moszkvának meggyőződése, hogy Észak-Koreának be kell tartania a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó atomsorompó szerződést. Határozottan támogatjuk a válság kizárólag politikai-diplomáciai eszközökkel történő megoldását - állapítja meg dokumentum. Oroszország, mint a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező, állandó tagja, ellenvéleménye dacára kész szorosan együttműködni a testülettel a válság megoldásra érdekében - hangsúlyozza a külügyi közlemény.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerdai bécsi ülésén döntött úgy, hogy az észak-koreai atomprogram túllépte a nukleáris biztonsági küszöböt, és ennek okán az ENSZ legfelsőbb döntéshozó szervéhez utalta a kérdést megvitatásra. Oroszország képviselője már a NAÜ előző napi ülésén jelezte Moszkva ellenvéleményét, és Kubával együtt tartózkodott a szavazáskor.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.