Aladár, Álmos
-1 °C
9 °C

Haider közvetítene Irak kérdésében

MTI
2003.02.17. 11:59
Kapcsolódó cikkek (1)
Jörg Haider könyvet ír Szaddám Huszein iraki elnökről, közvetítő szerepet vállalna a konfliktusban, s úgy véli, hogy a tervezett háború fő célja az olajkincs megszerzése és a palesztinok helyzetének további gyengítése. Minderről a karintiai tartományi elöljáró, a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke két, hétfőn megjelent interjúban nyilatkozott, megtörve tavaly szeptember óta tartó hallgatását.

A profil című politikai hetilapban kifejtette: az iraki konfliktust illetően el tudja képzelni, hogy "konkrét megoldási javaslatokról tárgyaljon, és információkat szállítson". Haider úgy vélte, a háború fő célja az olaj, de melléktermékként azt is várja tőle Washington, hogy Irak után Iránban, Szíriában és más arab államokban is rendet tehet, s végül megvalósulhat a régi álom, hogy a palesztinokat Izraelből Jordániába telepítsék. Ám háború esetén nem zárható ki a harmadik világháború kitörése, vagy legalábbis az, hogy világszerte felélénkül a terrorizmus.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.