Natália
-3 °C
7 °C

Az Észt Centrumpárt nyerte a választasokat

MTI
2003.03.03. 06:01
Észtországban Edgar Savisaar volt belügyminiszter balközép Észt Centrumpártja nyerte a vasárnap lebonyolított választásokat 25,4 százaléknyi szavazat megszerzésével, de szorosan a nyomában végzett, ugyanannyi parlamenti képviselői helyet nyerve a jobbközép Szövetség Köztársasági Res Publica-ért párt, utóbbi 24,6 százalékkal. A helyi választási bizottság nem hivatalos végeredménye szerint mindkét említett párt 28-28 képviselőt küldhet a parlamentbe, a 101 tagú Riigikoguba.

Az Észt Centrumpárt várhatóan nehéz tárgyalások előtt áll, annál is inkább, mert a balközép erők összesen csak 41 helyet szereztek, szemben a jobbközép 60 képviselőjével. Marko Mihkelson, a Szövetség Köztársasági Res Publica-ért egyik vezetője hétfő hajnalban váratlanul jónak minősítette az eredményeket, és úgy vélte, pártjának nagyon jók a kilátásai, hogy kormányra kerülhessen. Savisaar viszont a Reuters hírügynökségnek azt mondta, az a párt fog kormányt alakítani, amely megnyerte a választást.