Vilma
-7 °C
4 °C

A cseh egyházak az EU-csatlakozás mellett kampányolnak

MTI
2003.03.05. 11:24
Csehország keresztény közösségeiben információs kampányt indítottak február második felében, hogy minél több hívőt bírjanak rá, szavazzon igennel a június 15-16-án az ország európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazáson. A törvény nem határoz meg kötelező részvételi arányt az érvényességhez, de elutasítás esetén ugyanarról a kérdésről legközelebb csak két év múlva írhatnak ki újból referendumot. A Katolicke Noviny (Katolikus hírek) című hetilap már február végi számában közölte a Cseh Katolikus Püspöki Konferencia és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa által közösen elfogadott nyilatkozatot, amelyben a két testület az európai integráció és Csehország uniós tagsága mellett száll síkra. Csehország 10,3 milliós lakosából mintegy hárommillióra tehető a keresztények száma. Egy decemberben készített nemzetközi felmérés adatai szerint a cseh lakosság 46 százaléka kész részt venni az országa EU-csatlakozását eldöntő népszavazáson, míg Lengyelországban ez az arány 61, Magyarországon pedig 68 százalék volt. A biztos résztvevő csehek 62,4, a lengyelek 73,5, míg magyarok 75,1 százaléka mond igent országa uniós csatlakozására.