Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Az orosz vezetés ismét elítélte a háborút

MTI
2003.03.21. 21:00
Mihail Hodorkovszkij, a második legnagyobb orosz kőolajtársaság, a Jukosz elnöke szerint Oroszországnak inkább az Egyesült Államokra, mint Európára kellene tekintettel lennie az iraki konfliktus során. Hodorkovszkij szerint Amerikával könnyebb egyezségre jutnia Oroszországnak, mint a fő gazdasági konkurensének számító Európai Unióval. Mihail Margelov, az orosz törvényhozás felsőháza, a szövetségi tanács elnöke ezzel szemben azt az álláspontot fejtette ki pénteken, hogy Moszkvának össze kell fognia az európai országokkal annak érdekében, hogy az Egyesült Államok rákényszerüljön a nemzetközi közösség bevonására az iraki rendezésbe a hadműveletek befejeződése után. A moszkvai vezetők pénteken ismét kemény hangnemben ítélték el a háborút: Vlagyimir Putyin elnök szavai szerint a katonai akció más régiók, köztük a Független Államok közössége stabilitását is veszélyezteti, Igor Ivanov orosz külügyminiszter pedig leszögezte, hogy Irak egyoldalú amerikai megszállása a nemzetközi jogba ütköző lépés lenne. A hivatalos Moszkva ugyanakkor azt is bizonygatja, hogy nem kíván konfliktusba kerülni az Egyesült Államokkal. Péntek este indul Iránba az orosz polgári védelmi minisztérium első gépe a négy közül, amely sátrakat, és kórházi felszereléseket visz az iraki menekültek megsegítésére. Moszkva becslése szerint akár 600 ezer iraki is Iránba, illetve Törökországba menekülhet a harcok elől.