Árpád
-1 °C
9 °C

Szaddám Huszein vezetők tanácskozásán elnökölt

MTI
2003.03.23. 13:30
Az iraki állami tv jelentése szerint Szaddám Huszein elnökölt vasárnap magas rangú iraki politikai és katonai vezetők ülésén. A tv felvételeket mutatott a tanácskozásról, amelyen részt vett Abdal Tavab al-Mullah Huvajs hadiipari miniszter, Fahdel al-Dzsanabi, az iraki atomenergia-ügynökség igazgatója, Mozahem Szaab al-Hasszán, a légvédelmi erők parancsnoka, a légierők parancsnoka, akinek nevét nem közölték, valamint Homam Abdel Halek ügyvezető külügyminiszter. Az iraki média szerint az ország elnöke, akinek sorsáról számos találgatás látott napvilágot az elmúlt napokban, naponta vesz részt újabb és újabb tanácskozásokon. Szombaton este például az állami tv több, Dél-Irak védelméről szóló ülésről is tudósított, amelyeken az egyenruhát viselő, láthatóan oldott hangulatban lévő Szaddám Huszein kisebbik fiával, Kuszajjal együtt vett részt. A televízió mindazonáltal nem közölte sem e találkozások időpontját, sem pedig helyszínét. A jelentések célja minden bizonnyal megmutatni Irak népének és a világnak, hogy Bagdad erős embere még mindig az ország élén áll - jegyzi meg az AFP.