Vilma
-7 °C
4 °C

Az ausztrálok szerint a sajtó sötét képet fest

MTI
2003.04.01. 12:02
Az ausztrál hadsereg főparancsnoka szerint sikeresen halad a szövetséges erők iraki hadművelete, bár a sajtó indokolatlanul sötét képet fest a háború menetéről. Egyes katonai szakértők ugyanakkor a hivatalos álláspontot kétségbe vonják, s a legutóbbi incidenst, a kisgyermekkel és nőkkel zsúfolt gépkocsi kedd hajnali szitává lövését pedig kifejezetten súlyos hibának minősítik. Az ausztrál hadsereg főparancsnoka, Peter Cosgrove szerint a háborút, amelyben kétezer ausztrál katona is részt vesz, a hadműveletek méreteinek és természetének figyelembe vételével alaposan végig gondolták.

Nyilvánvaló, hogy bosszúságot okoznak bizonyos váratlan, előre nem látott események, a hadműveletek azonban az előre meghatározott menetrend, s az előzetes tervek szerint folynak - mondta az ausztrál főparancsnok egy vele készült, s kedden megjelent interjúban. Két hét után Irak fontos körzetei már a szövetségesek ellenőrzése alatt állnak, és az iraki hadsereg jelentős mértékben meggyöngült. Az ország déli részét a koalíció fokozatosan teljesen ellenőrzése alá vonja, és folytatódik az iraki hadsereg minden haderőnemének semlegesítése az elkövetkező napokban, hetekben, ami lehetővé teszi újabb humanitárius segélyszállítmányok útnak indítását a térségbe - tette hozzá Cosgrove.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.